Fable Jégtánc

Montana által ajándékozott új nevén, mint Rochelle Ariza.
Azonnal az üvegeshez sietett, és berámáztatta a dokumentumot.
Azután betette a komódfiókba, a fehérneműi alá.
Pár percig elmélázott fölötte. Kedvelte új vezetéknevét, főként
azért, mert az nem emlékeztette szüleire. Jaco oldalán számosszor
elgyakorolhatta, miként cseng, ha Rochelle Arizaként mutatkozik
be, hozzátéve: szólítson Jade-nek.
Diadalmasan, mámorítóan kitört a tavasz. A kopár fatorzók szinte
órák alatt öltötték fel fluoreszkáló, zsenge-zöld lombjukat. A
madarak teli torokból ujjongták életörömüket. A levegőt pattanásig
feszítették a tündér illatok, s Jade is észlelte szervezetében a
vágtázni hajszoló, ijesztően vakmerő részegületet.
Robbanásszerűen kivirult a világ.
Montana sportolással ünnepelte a kellemes időt. A lány őrködött
fölötte a golfpályán, de néhány óra múltával úgy érezte, súlyosan
megőrül.
– Jaco – sóhajtotta. – Testgondnoki hatásköröm milyen
kiterjedésű?
A kérdezett homlokráncolva koncentrált, hogy a kellő szögben
üthesse meg a labdát.
– Határtalan – felelte szórakozottan.
– Jó, mert akkor megvédem az unalomtól is. Tegye le a
csizmahúzót, és tépjünk el a Quasarba.
– Unja a golfot?! – csodálkozott Montana. Megpöccintette a
szabad szemmel alig látható labdát.
– Látja, ez az! Megtébolyodom az izgalomtól: begurítja, nem
gurítja?! Nem bírom ki!
A labda eltűnt egy távoli lyukban.
Jaco lelkesen utána indult, sarkában a felszereléssel megpakolt
kocsit tologató inassal. Néhány lépéssel elhalt golfgerjedelme;
megtorpant, és Jade felé fordult.
– A Quasarba? – kérdezte töprengőn.
– Oda. Vagy akárhová.
Montana bólintott, széles ívben elhajította az ütőt, és Jade
kezéért nyúlt. Futásnak eredtek a körömollóval ápolt, naponta