Fable Jégtánc

szerelemmel! Hónapokon át gyűjtöttem a merszet, hogy arra
kérjelek: menjünk közös pszichiáterhez. Legalább elröhögcsélnénk
az időt. És végül szépen kisimulnának a ráncok a homlokunkon.
– Montana miatt még nem aggódtam. Mi több, azzal vigasztaltam
magam, hogy jobb, ha ezen is túlesel. De amikor megláttalak azzal
a tiszta szemű fickóval, inamba szállt a bátorságom. Felijesztett a
félsz: végérvényesen elveszíthetlek.
– Chris-Max a barátom.
– Bonyolultan szorult helyzetbe sodortam magamat. Nincs
mentség. Önzésem, konokságom nem minősíthető
mentőkörülménynek.
– Tényleg – mondta Jade. – Te visszaesőként hülye vagy. Én
pedig notóriusan szeretlek. Azzal a tudattal együtt, hogy te a
neveltetésed szerint egy férfi vagy, aki nem szolgáltatja ki magát
holmi érzelmeknek.
– Most már bevallhatom: érzelem-orientált vagyok. Mint afféle
emberi lény.
– Én eddig is tudtam, de nem baj, hogy te is rájöttél.
– Ettől a hetyke pimaszságtól továbbra is kiakadok. Megjegyzem,
te sem vagy egy macho öröme-jellegű bige.
– Bóknak vettem.
– Holott nem annak szántam. Maradt valami tisztázatlanul?
– Semmi. Mindent elmondtál magadnak, amit régen tudnod
kellene.
– Nem tudom hova értékelni ezt a megjegyzést.
– Gondolkozz rajta. Előtted az élet.
Sachel megfogta a kezét.
– Megszerettelek életre-halálra – mondta. – Nincs más hátra:
száguldjunk haza. Szatíros rutinnal akarom letépni a ruhádat. Nos:
hozzád, vagy hozzám?
Jade felsóhajtott.
– Kutyából nem lesz tepertő – kezdte, fejét a pasas vállára
hajtva. – Ordítani fogsz. Az a helyzet, hogy ma este még el kell
intéznem valamit.
– Gondolom, egy idősebb hölgy fenékizmait tornáztatod acélosra
– jegyezte meg Sachel úgyis linkelni fogsz-hangon.
– Soha többé nem hazudnék, ha nem kényszerítenél rá. Gondolj