Fable Jégtánc

hogy a bőgést szüneteltetve ő is emelt hangú kérdéseket tegyen fel,
midőn Bárd vad mozdulattal az ócska rongyért nyúlt, és újfent az
arcának esett vele.
A lány kivárta az alkalmas pillanatot, és ekkor rácsattintotta a
fogait a pasas kézfejére.
– Kopj már le! – üvöltötte teli szájjal.
– Eressz el, mielőtt felpofozlak! – tanácsolta Bárd fogcsikorgatva.
Jade kiköpte a kezét.
Elhamarkodta. A zsaru újra támadott, ezúttal a lány túlzó mellei
ellen emelt kifogást: felhajtotta a pulóvert, és széthajigálta a
kocsiban a melltartóba gyömöszölt válltöméseket.
Jade lebámult saját összekarmolt, vércsíkos hasára, aztán
megtorpant a tekintete a zsaru hosszú ujjú, keskeny kezén, amely
intim tájain ténykedett.
– Hé! – nyögte. – Azért a saját mellemet nem téped le, ugye?!
– A fejedet szeretném letépni! – közölte az őrjöngő.
Hopp, megpillantott egy bújdonc válltömést a kosárkában.
Lecsapott rá.
Félúton elbizonytalanodott. Ahhoz, hogy szert tegyen a
szivacsra, Jade melléhez kellett volna érnie. Korrigálta mozdulatát.
Letépte a melltartót. A válltömés magától aláhullott.
Forrt a dühük.
Jade a zsaru nyaka köré fonta a karjait. Fogaik összekoccantak,
nem mozi- és nem szerelmi csókban keveredett a szájuk. Dühödten
harapták, megpróbálták elnyelni egymást.
Egyszerre csak a pasas kijózanodott.
Félretolta Jade-et, visszadőlt az ülésébe, lehunyta, majd
kinyitotta a szemét, ám vonásai nem simultak ki jelentősen.
– Nos – nyögte rekedten. – Részemről újra fehér ember vagyok.
Jade még pihegett kissé. Azt kívánta – de mit kívánta?!, akarta!!!
–, hogy folytassák a kannibál csókot, hogy szétmarcangolják
egymást, szakadjon le minden ruhájuk, vad lökésekkel birkózzon a
testük, az őrület elszálltáig.
Bárd felé fordult, tekintete követte a férfi szájából serkenő
vércsepp útját, amint lassan az állcsúcsra gördül, majd leveti magát
a nadrág ölére.
– Jézusom! – nyögte. Tisztult az agya. Megigazította a pulóverét.