Fable Jégtánc

A zsaru ekkor ért az áriázó fickó mellé.
A sebesült hihetetlen fürgeséggel hasra fordult.
Jade arra lett figyelmes, hogy egy iszonyú erejű kéz fonódik a
bokája köré. Azonnal fellendítette szabad lábát, ám a bukósisak
felfogta a rúgását.
Immár a fegyverre koncentrált, csakis a fegyverre, nehogy a férfi
elérje a géppisztolyt. Még egyszer megismételte a láblendítést,
ezúttal azonban az Uzit vette célba, s az átszánkázott a széles út
másik oldalára.
Bárd lecsapott, karja kétszer villant, s Jade érezte, hogy bokáján
kienged a szorítás.
A fickó hason feküdt a nyálkás flaszteron, hátán összebilincselt
kézzel.
Tehetetlen dühében újra ordítani kezdett. A szkafander
földöntúlivá torzította a hangját.
Azután szirénázó, villogófényes kocsik érkeztek, és Jade
visszahúzódott Tilton mellé; együtt nézték az ablakon folyó esőn túl
tevékenykedő zsarukat, mentősöket. A hideg nyirkosság átjárta
őket, egymás vállán dideregve figyelték, amint egy csapat ügybuzgó
mentős kihántja ruhájából az áldozatot, szita felsőteste láttán
megállapítják halálát, majd ráemelik a tetemet egy fekete zsákra, és
összehúzzák fölötte a cipzárt.
Végre Bárd behuppant a kocsiba.
– Vezetek – közölte, mintha minden azért történt volna, mert nem
ő ült a kormánynál.
Jade egyetlen hanggal sem ellenkezett.
Tilton néhány szót morzsolt a fogai között, alig értették.
– Mi volt ez?! – motyogta.
A zsaru vállat vont.
– Leszámolás-féle lehetett.
– "Féle"?! – nyögte Jade. – Gondolom, maga a leszámolás
pediglen arról ismerszik meg, hogy letépett fejekkel rakják ki az utat
innen Jerikóig.
– Ne most – kérte Bárd. – Aludj rá egyet. Holnap megbeszéljük.
– Ha holnap, hát holnap – hagyta rá a lány. Bárdnak igaza
lehetett. Kibírhatatlanul vágyakozott az ágyába.
Hamarosan megkapta. Végignyúlt a lepedőn, átölelte kispárnáját,