Fable Jégtánc

nemrég fésülten ült az éttermi asztalnál.
– Meghalt valaki? – aggódott Jade.
Sachelt teljesen lekötötte, hogy befogadja az általa választott
ruhát viselő lány képét.
– Jó nő leszel, ha majd megnősz – mondta.
– Csak ilyen fáradt, kialvatlan bókokra számíthatok ma este?
– Mit innál?
– Paradicsomlevet.
– Szóba sem jöhet valami ünnepélyesebb ital?
– Inkább te légy mámorító.
– Megpróbálom – ígérte a pasas. – Ha te is behúzod a körmeidet
és vizespohárba teszed a méregfogaidat.
Jade felmutatta ökölbe szorított kezét, és az ínyére horpasztotta
ajkait.
– Jó – mondta Sachel. – Döntöttél? Igent mondasz nekem?
– Mire? – kérdezte Jade.
– Istenem, mire!? Bármire. Mindenre!
– Igen!
A pincér étlapot tett eléjük, és elsietett az italrendeléssel.
Bárd kibontotta kravátlija csomóját, mert érzése szerint eleget
volt már elegáns. A lány kezéért nyúlt, végignézett gyűrűin, majd
megreszelgette a torkát, és mondókájába fogott.
– Beszállok egy magáncégbe. Jövendőbeli társam húsz évig volt
közszolgálati zsaru, ám egy napon rádöbbent: belepusztul, ha nem
lehet szabad ember. Én is rengeteget tépelődtem, ezerszer
meggondoltam magam, hol pro, hol kontra, mire igent mondtam
neki. Ha csatlakozol hozzánk, ki fogsz borulni néhányszor, hiszen
sokat kell majd tanulnod: a lő-, pofon- és rúg-jártasság kevés ezen
a pályán; a kriminalisztikai- és jogjártasságot is meg kell szerezni.
Mindazonáltal nem féltelek.
– Nem?
– Nem. Ha kiborulsz, számíthatsz rám. Velem nyugodtan
balhézhatsz, ordítozhatsz.
– Tehát tudod, mivel tartozol nekem! Ó, mennyit szenvedtem
tőled! Esküszöm, visszakapod!
– Jókat vokálozunk majd együtt – hagyta rá Bárd.
Paradicsomlével koccintottak. Megrendelték az ételt.