Fable Jégtánc

A lány kinézett rejtekéből. Megállapította, hogy a konyhából nem
láthatják.
Elhagyta a kabáti társaságot, az ajtóhoz lebbent, és nesztelenül
elfordította a kulcsot a zárban.
Ezután a nappaliba látogatott, helyet foglalt a kanapén, és
megköszörülte a torkát.
A kliens négy másodperc alatt érte el végsebességét. Ennyi
kellett ahhoz, hogy a küszöbre robbanjon, és legott legyökerezzék.
A kanapéján ücsörgő fekete alakra bámult.
– Kicsoda maga?! – nyikkant.
Választ sem várva sarkon fordult. Rohant volna a függönyhöz, a
derék Magnumért.
Kisvártatva visszahátrált a folyosóról. Felemelt kézzel tolatott,
mígnem elbotlott a kanapé szélében. Lerogyott Jade mellé.
Citrom szétvetett lábakkal megállt előtte. Játszogatott a
stukkerével.
– Valaki azt üzeni neked, hogy legközelebb megdögleszt –
mondta kásás négerhangon. – Már akkor is, ha csupán egy lapos
pillantást vetsz a kocsijára.
A kliens fulladozva kapkodta a levegőt. Negyvenesforma,
széthízott, körszakállas pasas volt, az a fajta, aki a fordítva feltett
baseball-sapka nélkül pucérnak érzi magát.
Elérkezett a pillanat. Fogát kellett volna venni a fickónak.
Jade átpattant a kanapé támlája fölött.
Várta, hogy a kliens tegyen valamit. Kapjon fel egy vázát, vágja
hozzá a papucsát. Ehelyett azt kérdezte, sírástól elcsukló hangon:
– Kinek a milyen kocsija?!
A lány elfojtott egy sóhajt. Tiszta sor, eltévedtek. Frászt hoztak
egy ártatlan polgárra. Aki mellesleg elég tekintélyes fegyverzettel
őrzi a portáját.
Citrom felskiccelte, kinek milyen kocsijáról beszél.
A kliens arca viharosan elzöldült.
– Én nem tudtam, hogy az övé! Nekem csak megtetszett!
Caaaarlo! – üvöltötte.
Jade a hongkongi gondjaira hagyta a pasast.
Ő Carlo fogadására sietett. Jól sejtette, a műhelyből ajtó nyílott a
konyhába.