Fable Jégtánc

vastagodtak az orgazdák, lányok keltek el, és fiúk találtak
könnyedén fizető nőkre.
Jade a fekete srácokat figyelte.
A gonoszok rutinos unottsággal metszették a zsebeket. Az
opálszemű meglökte a kiszemelt áldozatot, s míg a hűlt szemét
mutogatva kimagyarázkodott, két társa megszabadította balekjét a
tárcájától. Fürgén dolgoztak, néhány perc alatt lekaszálták a piacot.
Ezután folytatták lötyögős sétájukat.
Egy kapu alatt vadiúj bőrdzsekit zsákmányoltak, a kukák közt
hagyva az ájult tulajdonost. Egy fodros hajú, rémült lánytól
sétálómagnót rekviráltak, egy bozontos fejű, nyomorék lábú utcai
zenésztől elszedték síró-zokogó tangóharmonikáját, hogy a szeme
láttára egy autó alá lökjék.
Hosszan követtek egy szagos csövest, kukától kukáig kísérve a
gyanútlan gyűjtögetőt, aki egy horpadt műanyag pohárral járta a
szemeteseket, az elhajigált sörösdobozokat fejve, cseppről cseppre
gyarapítva azon esti nektárkincsét.
S amikor végre összegyűlt néhány kortynyi zavaros nedű, és a
szomjazó hajléktalan gyengéd ceremónia kíséretében az ajkához
emelte a poharat, a medúzaképű srác kirúgta kezéből a sörét.
És végül hazatértek.
Felosontak egy koszlott bérház második emeletére, eltűntek egy
ajtó mögött, s Jade a retkes falhoz ragadva várt negyedórát, majd a
címet megjegyezve ő is hazasétált.
Tilton elaggott foteljében ülve dolgozott, macimintás
gyapjútakaróval a térdein, görnyedten körmölte a hangjegyeket,
dalfoszlányokat mormolt el újra és még egyszer, s nem látszott
észrevenni a körülötte járkáló lányt.
– Jól vagy? – kérdezte Jade nagyvártatva.
– Aha – mondta a szaxis.
Hazudott, hiszen a medveábrás takaróval, kottával, fotellal együtt
sem nyomott negyven kilót, horpadt, szürke arcán gazként kúszott a
felemás színű szakáll.
Jade leült a térdéhez. Szótlanul kuporgott a lábzsámolyon,
félrehajtott fejjel nézve az átszellemült zenészt.
Tilton lassan tért vissza a valódi világba, mint aki nehezen ébred;
a lányra bámult, és fáradtan elmosolyodott.