Fable Jégtánc

– Nincs több névjegye?
– Félek, hogy túlhűl a pezsgő.
Jade körülnézett. Senkit sem látott a közelükben.
– Nem hallottam, hogyan fejezte ki magát – mondta jóindulatúan.
Közönséges emberfia órákig hadonászhatott volna az út szélén.
Montanának az első arra tévedő taxi készséggel megállt.
– Imponál ez nekem – sóhajtott a lány, behuppanva a hátsó
ülésre.
Azután azon kapta magát, hogy rémülten gubbaszt a férfi mellett,
heves szívdobogással a mellkasában, szurkáló fájdalmakkal – vagy
izgalommal? – a bordáin, valamint számos más neurotikus tünettel
testszerte.
Félek, és akarom.
Összegömbölyödött, majd kihúzta magát, amikor átfutott rajta a
gondolat: Bárd valahogy megláthatja.
Meztelen talpával Jaco cipőjére állt, kibontotta a nyakkendőjét,
lecsúsztatta válláról a zakót, és kigombolta az ingét. Megcsókolta a
férfi bőrét, s közben elvesztette összes ruháját.
Mellkasuk összesimult, érzésük szerint sistergően.
Egyre merészebben, mind szilajabbul csókolták egymást, és
lassan megfeledkeztek minden egyébről. Végignyúltak a vízzel
töltött, hullámzó matracon, s az körülölelte, lágyan táncoltatta őket.
Karos tartókban álló gyertyák mézsárga lángjai ringatóztak
körülöttük.
Montana némán élvezte gyönyörét, kitágult pupillája elnyelte
íriszét, csókmarta szája duzzadtan piroslott. Hosszan nézték
egymást, azután egyszerre zárult le szemük.
Jade felsóhajtott, feje a hanyatt fekvő férfi vállára ernyedt.
Sokáig alig moccantak. Jaco ujjai a lány hajával játszottak.
Jade felkönyökölt.
– Mondhatok valamit? – kérdezte.
– Ha lehet, akkor kíméletesen – lehelte Jaco. – Még néhány
percig semmi fájót nem tudnék elviselni.
– Kár.
– Jézusom.