Fable Jégtánc

ahonnan már nem lehet tekintettel furaszerű barátságukra, amely
ponton legyűri őt lázas törvényimádata.
Egyszóval: minél többet tud vagy sejt róla a zsaru, annál
hamarabb bekövetkezik köztük a végső összecsapás. Nehéz volt
elképzelni, mégsem látszott lehetetlennek.
Mi történhet? Bárd fehér lovon eldobog érte, és bilincset csattint
a csuklójára? S ha ő ellenáll, a pasas golyót ereszt a szívébe?
Jade nézte a reflektorok előtt tündöklően fehérlő utat. Öklömnyi,
lágy hópelyhek tapadtak a szélvédőre. Bár a kocsiban huszonöt
fokos meleg dühöngött, legalábbis a digitális kijelző szerint, a lány
fázósan összeborzongott, mivel a gondolatlánc utolsó szeméhez
érkezett, ráadásul sejtette is, mit talál a végponton, mégis csaknem
rosszul lett tőle. Nem, ilyesmi csak a súlyos mondandójú,
üzenethordozó műalkotásokban fordulhat elő; a regényeken túl fel
sem vetődhet efféle probléma.
De már látta is önnönmagát, amint agg jósnőnek vagy kártyavető
cigányasszonynak álcázva lappang egy homályos kapualjban,
körülötte színültig tömött kukák rogyadoznak, émelyítő
rothadásszag terjeng a levegőben, seregnyi pók sző hálót a baljós
falzugokban, patkányok üzekednek a pincelejáróban, odakinn
szürke eső szitál.
Minden adott egy balladához – netán egy blueshoz, amelyet már
nem Tilton fog szaxiba fújni –, és ekkor felbukkan a mit sem sejtő
Bárd, az agg jósnő elébe toppan, a kezéért nyúl, és olvasni kezd a
tenyeréből, majd egy esernyővázból barkácsolt tőrrel szíven szúrja
a hőn szeretett, ámde meghasonlott hekust.
Jade felnyögött. Bekapcsolta a magnót, és Cohen varázsos
hangjával elzsongatta a képzeletét. Néha Van Damme-ra pillantott;
a pasas egykedvűen lóbálózva árasztotta magából a vastag
virágillatot, s lassan átitatta vele a lányt.
A tél – kortes-fogásként – a szebbik oldalát mutatta, persze csak
kezdetnek. Lágyan behavazta a tájat, miként a frissen sült, édes
fánkot lepi a porcukor. A hópelyhek mind kövérebbé hízva, mind
sűrűbben követték egymást, csillámos fátylat borítottak a fákra, s
néhány tűnő pillanatig a kígyózó aszfaltút úgy tetszett, akár egy
keleti esküvő színtere, a földre szórt cseresznyevirágokkal.
Menyegzőivé vált a táj, s Jade fejében egyre többször megszólalt