Fable Jégtánc

mereven az arcába lógott, penészszürke bőrét rothadás-árnyékok
foltozták, cserepes szája megrepedezett, és fekete vér szivárgott
belőle.
Jade ráöltötte a nyelvét; a banya viszonozta: lepedékes, élettelen
bőrdarab leffent elő fogai közül.
Jade a zuhany alá menekült, minden testhajlatába beengedte a
langyos vizet, sokáig öblítette a száját, azután még tíz percig sikálta
a fogait.
Félős-kíváncsian óvakodott vissza a tükörhöz.
Ekkor már magára ismert, legalábbis hajdani önmaga színtelen
árnyékára, amely hiába mozgott s ha felszínesen lélegzett is,
nemigen élt; és mert ragyogása kihunyt, semmi sem szépítette.
Elijedt a tükör elől. A nappaliba támolygott. Bekapcsolta a
televíziót; a szögletes hüllőszem rámeredt, képekkel villódzott.
Benézett a hűtőgépbe, de abban csak sárgás lámpafény lakott a
hűvös, rácsos polcok között.
Az étkezőpulton egy kosár gyümölcs álldogált.
Jade megörült egy almának. Fel-alá járkált a lakásban,
ropogtatta az almát, alig hitte savanykásan édes ízét, bement a
gardróbszobába, magához ölelte a pillangó-hölgyet, sétára indult
vele, majd leültette őt Tilton foteljének karfájára.
Azután kimerülten elnyúlt a tévé előtt terebélyesedő kanapén,
ujjaival a fonott asztalka tetején heverő könyvek borítóján
zongorázott, felemelte a telefont, s hallgatta kagylócsöndjét.
Felvonta szemöldökét. Lemászott a szőnyegre, négykézláb
elindult a zsinór mentén. Egyszerre csak a kanóc végére ért. Kézbe
vette a dugót, forgatta, nézegette. Azután bedugta a fali
konnektorba.
Halálos fáradtan kuporgott a földön, látta az elhagyott kanapét,
ám az mintha egy másik kontinensen állt volna, ködökön túl.
Felmérte a távolságot. Még ma visszajuthatna hozzá.
Maradt. Porcica törleszkedett zsibbadó térdéhez. Megpöccintette
körme hegyével.
A képernyőn kék háttér előtt sárga férfi ült. Papírlap zizzent
kezében.
Hangja átszüremlett a szobán, Jade vállára hullt, kopogón.
– Ma hajnalban ismeretlen fegyveresek behatoltak John Cabrera