Fable Jégtánc

ami most kavarog. Engedje meg, hogy én kérdezzek valamit.
Vonzza a holdkő medál? Olyannyira vonzza, hogy nem tud
ellenállni? Érzi, hogy mindennél jobban kell magának? Ha a válasza
háromszoros igen, akkor tudhatja, hogy nem kérdezni jött hozzám,
csupán a bizonyosságért. Ha játszi kedve úgy hozza, jöjjön el
máskor is. Bármikor kölcsönveheti bármelyik álarcot. És egy napon
a holdkő magával megy majd, és együtt maradnak.
– Nem értem, mit mond, csak sejtem.
– Ennyi elég is. E szókat, mint ösztön és érzelem,
alantasságokként emlegetik, holott csak szándék vagy tett lehet
alantas és szégyenletes.
Jade zúgó fejjel fordult ki a boltból, s amikor egy kéz markolta
vállon, azt hitte, az iparművész jött el a kétes randira.
De ekkor felbődült az eltéveszthetetlen fejhang.
– Megvagy, te kis ribanc!
Jade az apjára bámult.
Olyan tempóban dolgozott az agya, hogy a legjobb számítógépet
is porig alázta volna. Érzékelte, hogy apja valósággal jól öltözött, ha
csak olyképpen is, mint a vidéki népek vasárnap délelőtt,
templom-időben. úgy illett rá a pengére vasalt nadrág, szösztelen
zakó, fehér ing, vonuló vadludakkal ékes nyakkendő, akár
mikrosütőre a bóbita. Seszőke haja megritkult, verdeső tekintete
még hajszoltabb lett, belülről zavarja, űzi valami, a járomcsontját
elfedő hájpárna teltebbé vált, csaknem kicsattant, hosszú orra
tovább hegyesedett, meztelen csigát formázó szája elkeskenyült, és
az állpárna, amely kinél túlzott jólétről, kinél túlzottan zavaros
elméről árulkodik, olyannyira felduzzadt, hogy kisvánkosnak is
elment volna.
Apja a felfedezést követő üvöltést elhallatva tétovázni kezdett,
vajon mitévő is legyen a föllelt gyermekkel. Arcán, akár egy
felpörgetett filmen a jelenetek, villámsebesen váltogatták egymást
az indulatok: szeme villogott, kidülledt, visszaesett, szája széle
vibrált és remegett; tüdeje zihált.
A kövér test által félig takarva, oldalvást, ott állt anyja is.
Jade agya letapogatott mindent, ami érzékelhető: elegáns, fehér