Fable Jégtánc

úgy kapaszkodott a karjába, s oly hunyorgón nézett körül, mintha
fogalma sem lenne a történtekről, mint aki zavaros álomból ébred, s
azt sem tudja, hol van.
– Menj haza, Rylou – mondta Bárd. – Menj szépen.
Jordan tántorogva kifelé indult. A rendőrfőnök ordítani készült,
mert példát akart statuálni.
Bárd leintette. De egy pillanatra sem vette le a szemét Jade-ről.
– Ez szép – nyögte hosszas fogalmazgatás után. – Minden
rémálmomat felülmúltad. Sok sötét tettre számítottam tőled, most
mégis be kell vallanom: megleptél. Ébren volnék? Tényleg Montana
testőre vagy?
– Amit lázálomnak véltél, az maga az élet. És most hátrálj
néhány lépésnyit, mert túl közel vagy.
– És ha nem? Akkor lepuffantasz?
– Ha okot adsz rá, használni fogom a fegyvert.
– Lepuffantanál?
– Hová kéred a lőgalacsint? Tehetem a lábfejedbe, a térdedbe,
esetleg a válladba. Régi ismeretségünkre való tekintettel rád bízom
a választást.
Úgy festett, Bárd megfeledkezett a köréjük gyűlő közönségről,
még a zsebre vágott kézzel álló, elégedett mosolyú Montanáról is.
Mindenképpen tisztán akart látni.
– Szóval rám lőnél – sóhajtotta. – A pasas, akit padlóra vittél,
Rylou Jordan, őskollégám. Sok éve talpal azért, hogy rács mögött
tudhassa a Montana család egyik-másik tagját. Ma este konkrétan
részeg is volt, ilyesmi előfordul. Add ide a stukkert.
– Nem adom.
– Vegyem el?
– Nem lesz rá időd.
Bárd keserűen felnevetett.
– Azt már értem, mit keresel te itt. Illesz a társaságba, mint
méregfog a viperához. Én megyek el. De nem felejtem el, hogy
kezet emeltél a haveromra.
– Rád is kezet emeltem volna – nyugtatta Jade a pasast.
– Flash nyomozó! – nyikorgott a rendőrfőnök.
A zsaru oda sem figyelt. Utálkozva Montana felé intett a fejével.
– Ha mellette maradsz, bővelkedni fogsz az alkalmakban, hogy