Fable Jégtánc

– Ó, a francba! – nyögte Sachel a szemét forgatva. – Csak
kérdezni akarok valamit!
A lány a hálószobába ment. A takaró alatt bújt ki ruháiból.
A pasas megvárta, míg végez a szemérmes mutatvánnyal.
– Emlékszel, miről kérdeztelek legeslegelőször?
– Igen. Zsarunak toboroztál.
– Te pedig elküldtél. Az ótvarba, vagy a ragyába, nem tudom
pontosan. Nos. A jövő hónaptól privát leszek. Dolgoznál-e velem?
Talán nem lesz olyan mozgalmas az életed, mint Nazir mellett, de
végső soron azt csinálhatnád, amit szeretsz, és nem törvényen
kívül. Ráadásul folyton rajtad tarthatnám az egyik szememet.
Mondjuk, a balt.
– Miért?
– Miért tartanám rajtad a szememet?
– Miért akarsz velem dolgozni?
Bárd vállat vont. Farmernadrágba bújt, pólót húzott.
– Mert jó vagy annak, ami vagy, kicsi bige. Gondolj vissza az
éjszakára. Számosszor lelőhettél volna, attól kezdve, hogy a
lakásba léptem. Rögtön megismertél?
– Nem. Csak amikor Citrom mögé kerültél, és levetted a
kámzsát. És ha igent mondok?
– Akkor ezentúl kéz a kézben dolgozunk. Aludj rá egyet. Most
mennem kell. A közeljövőben tedd szabaddá valamelyik estédet.
Mondjuk, a holnapit. Együtt vacsorázhatnánk. Addig viszont jól
gondold meg, mit felelsz. Ha engem választasz, dobnod kell
Montanát. Remélem, egyetértesz.
Jade nem felelt. Félt. Ha szól, ha moccan: felébred.
Sachel várt egy percig, azután elment.
Nem bírta elhinni. Magához ölelte a kispárnát, arcára szorította,
beszívta illatát. Felkelt, körbejárta a lakást, amely nem ugyanaz volt
már, mint éjjel, a kavargó homályban. Megnézte a nappali falán, a
fotel karfáján sötétlő golyónyomokat, találkozott Tilton
szaxofonjával, ivott egy csésze hideg kávét a zordon konyhában.
Azután felhúzta továbbra is nedves ruháit, és hazament.
Forró fürdőt vett, majd ágyba bújt, aludni képtelenül.