Fable Jégtánc

Jade nem becsülte alá a hajdanvolt légióst.
Kifejezetten örült, hogy aznap még nem parfümözött.
Légvételeire is ügyelt. Olyan érzése volt, mintha vipera csúszkálna
a szobában.
– Vegyen pisztáciát – kedveskedett az asszony. – Mit szól? Az
utóbbi időben nem ismerek a fiamra. Nem szereti az ötleteimet.
Nos, ha nem az ő tudtával, akkor anélkül kell rendeznünk ezt az
ügyet. Intézze el Cantint! Aztán a lányt is törje el!
– Kéz? Láb? – érdeklődött Del Maar.
Pisztácia héja roppant.
– Gerinc – felelte Montana anyuka.
Jade ökölbe szorította a kezét, attól félve, hogy körmei
megcsikordulnak a padlón.
– A fia nem kedvel engem – mondta Del Maar.
– Ne aggódjon, majd megkedveli magát, ha ráébred, hogy csak a
javát akarjuk.
– Nem tudom – dünnyögte töprengőn a férfi.
– Ugyan, majd négyszemközt megmosom Jaco fejét. Elnézést
fog kérni magától az iménti bántó megjegyzésért. Rendben, Arlo?
Ha pedig elintézte, amiről beszéltünk, találni fog egy komolyabb
összeget a bankszámláján. Utazzon el néhány hétre valami
kellemes, trópusi tengerpartra.
– Ahogy óhajtja, asszonyom. Holnap személyesen intézkedem.
Megfelel így önnek?
– Személyesen? – sóhajtott az asszony izgatottan. – Köszönöm!
Örülök, hogy magára mindig számíthatok.
Jaco lépett a szobába.
– Nos? – kérdezte ridegen. – Maradt még valami, vagy
elmondtad mindazt, ami e váratlan látogatásra ösztönzött?!
– Adósom maradtál a válasszal – emlékeztette az asszony.
– Ezentúl figyelj jobban, ha hozzád beszélek, anyám. Azt
válaszoltam: NEM. Nem akarom, hogy Cantinnel foglalkozz, vele
majd a rendőrség törődik. Nem tartom botrányosnak testőrnőm
jelenlétét az estélyeken. Nem akarom, hogy tovább fáradj a család
ügyeivel.
– Hallotta ezt, Arlo? – hördült Montana anyuka.
– Nem – felelte Del Maar. – Semmit sem hallottam.