Fable Jégtánc

– Az egyik már kiskorában sem bírt magával, szétkaparta a
bárányhimlőjét. A hólyagokból krátereket vájt. A másiknak másféle
csúfság van az arcán...
– Pók? Polip? Medúza?
– Egy biztos: féltenyérnyi ocsmány szemölcs, vagy anyajegy. A
harmadik... – Bárd lélegzete elakadt.
– Na, mi van a harmadikkal? – kérdezte Jade tanítónénisen.
– Az egyik szemére...
– Opál.
A zsarura került a sor, hogy zaklatottan tekergesse a filmet.
Kimerevítette a csípőből géppisztolyozó nyúl képét.
– Itt megvárlak benneteket – mondta Tilton. – Menjetek.
– Hová?! – döbbent rá Bárd.
– Hogyhogy hová? Sitkózd be a kis disznókat! Nem emlékszel,
hogy elszedték Jade-től még a túlélő kalácsot is?! Ide vezetett e
sötét sorspálya: tegnap már elrabolták egy szegény ékszerész
túlélő brilljeit! Rágondolni is hajmeresztő, hogy mi lesz a következő
húzásuk.
– Azon éjszaka, amikor utánuk eredtem, megfigyelhettem,
miként metszenek zsebet, markecolnak bőrdzsekit, rekvirálnak
walkmant.
– Hallod, Bárd?! Hány túlélő tárca száradhat a mocskos
lelkükön?!
– Ne idétlenkedj, Tilton. Momentán nem megyek sehová,
különösen Jade-del nem. Majd holnap megpróbálom kideríteni, kik
ezek.
– Te nem jössz velem?! – fortyant a lány. – Eszedbe sem jut, mi
van akkor, ha én nem akarlak kézen fogni, és elvezetni a
küszöbükre, ahol aztán kecsesen megkérdezheted tőlük,
kicsodák?!
Bárd ádámcsutkája, mintha kergetnék, eltűnt a barna pulóver
nyakában, majd előszökkent, s megbújt az álla alatt. Ezt
megismételte néhányszor.
Jade elcsodálta, milyen mozgékony a kis csont.
– Oké – nyögte a zsaru kisvártatva, miután túlesett a könnyű
sokkon, s kezdte hinni, hogy méltósága szinte a régi töretlen. –
Zseni vagy, babám.