Fable Jégtánc

küzdött egy korty levegőért.
Bárd vette a karjába, és nézte végig tehetetlenül, miként fullad
meg rettenetes vonaglással, csontvékony ujjaival a karjába
kapaszkodva.
Jade eszelősen hajtogatta: nem, neem, NEM!
Nem lehet, hogy az eddigi mámor haldoklás lett volna! Hiszen
immár mindnyájan hitték a csodát: a gyógyulásét.
Tilton az ágy tetején feküdt, kisfiú-sovány teste szinte meg sem
nyomta a paplant; élete után gyorsan illant melege is.
A doki kitöltötte a papírokat, s előtte, utána is hasztalan fáradt
azzal, hogy lezárja a halott szemét. Tilton a mennyezetre meredt,
míg el nem vitték.
Emlékek ezrei zümmögtek a lakásban.
Jade bármihez nyúlt, mintha Tiltont érintette volna. Éjjel-nappal a
munka-kazettákat hallgatta, nem evett, nem mosdott. Hevert az
ágyon, és azt várta, mindjárt tisztázódik a tévedés: Tilton visszajön,
gyógyultan.
Harmadnap Bárd kiborította az ágyból, rákiabált, fürdeni küldte,
majd teát főzött, kenyeret pirított, és falatonként diktálta bele,
közben egyfolytában szóval tartotta, eltervezve helyette a jövőjét, és
Jade mindent elfogadott, azt is, hogy lakást talált neki, és másnap
elköltözteti.
Egész éjjel csomagoltak; a lány holmiját ládákba, dobozokba
tömték.
Lépten-nyomon Tiltonhoz értek, akárha barátjuk, immár
láthatatlanul, körülöttük lábatlankodott volna; kezük ügyébe
helyezte tablettáit, melyek egykor tüneteit enyhítették, szétgurított a
fotelból egy maréknyi rágott végű, tompa hegyű ceruzát;
megmutatta az ágya melletti szekrényke fiókjába dugott titkos
versét, és mivel már úgysem volt rá szüksége: lelökte az asztalról
kedvenc teás bögréjét, majd hajnaltájt halványan belefújt a
szaxofonba.
Ekkor Jade beszélni kezdett hozzá, mintha Tilton most is a kopott
fotel mélyén kuporogna, térdein a macimintás pléddel.
Reggel megérkezett a költöztető cég furgonja; két egykedvű férfi
kihordta a lakásból az utazóládákat, az összekötözött papír
dobozokat, a bútorokat a hálószobából és Tilton foteljét a