Fable Jégtánc

– Most már örökre zombi maradsz?
– Elhatározásra jutottam. Többé nem piálok, kivakaródzom. Új
életet kezdek: a régi már megaszar.
– A fülgyűrű marad?
– Mindent nem dobok el. Nem tetszik?
– De. Jobb, mint a múltkori csingi-lingi.
– Vigyázz magadra. Nazir pánikba eshet.
– Ha rá vadászol, te is a lába alá kerülhetsz, amikor kapkodni
kezd: fűhöz-fához, fegyverhez.
A zsaru megvonta a vállát.
– Legfeljebb bérgyilkost ereszt utánam. Talán éppen téged.
– Rólam ne is álmodozz.
– Kellemes délután volt – biccentett Bárd. – Egyszer együtt
vacsorázhatnánk. Holnapután?
– Bálba megyek Montanával.
– Pedig vacsora közben, egy szál gyertya fénye mellett, róla is
tudtam volna kérdezni egyet s mást. Majd máskor. Légy boldog.
– Én?!
– Nem is én!
A zsaru elrobogott.
Jade magára maradt, s azon tűnődött, miként lehetséges, hogy
még soha nem kérdezte meg Bárd keresztnevét.
Leült, ölbe vette a telefonkönyvet, és kinyitotta az F-betűnél.
Csupán hat oldalnyi Flasht talált.
Arra ébredt, hogy napsugarak bolondoznak a szobában,
aranylók, sárgásak, melengetők. Porszemekkel vonatoztak, a falra
karcolták a függöny mintáit, firkáltak az ágyneműre.
Cápaéhség mardosta. Azonnal egy tányérnyi tükörtojást vizionált
maga elé.
Oly élénk képet teremtett, hogy a fehér-arany tojássült illatát is
érezni vélte. Lehet, hogy nazionált is?
Levetette magát az ágyról.
Kicsit tartott a fürdőszobai tükörtől. Az öregasszony nem volt ott.
Kékbe játszón zöld szemű, enyhén sápadt, rágott alsóajkú ifjú nő
helyettesítette a csúf banyát.