Fable Jégtánc

alig törődtek velem: minél jobban gyűlölködtem, annál kevésbé. Sok
embert megtámadtam, fejükre olvastam hibáikat. Ma már tudom:
aki sokakat meg akar változtatni, annak önmagán kell változtatnia.
Soha vissza nem kapom, amit elvesztegettem. Ha mindama
energiát, amit mások zaklatására fordítottam, a boldogulásomba
fektettem volna, már száztornyú palotában élhetnék, a Beverly
Hillsen.
A pszichológusnő szót adott a következő kliensnek.
Az ötvenes évei derekán járó zömök férfi kerek arcán gunyoros
ráncok és keserű redők váltakoztak. Kerek, kopasz folt sárgállott
fejtetőjén, akár egy homoknyelv. Ezen öblöt félhosszú, befelé
kunkorodó, szürkés haj karéjozta. A pasas úgy festett, mint egy
festetlen bohóc.
– Nem voltam egyenes. Hízelegtem, intrikáltam, barátságot
színleltem, kedvességet hazudtam, élősködtem. Egyszerre csak
észrevettem, hogy mindenki visszahúzódik tőlem. Rájöttem, hogy
az emberek átlátnak rajtam. Nagy kudarc volt. Ám még nem tudom,
milyen legyek, ha már olyan, mint voltam, nem lehetek többé. Azt
hiszem, a következő kurzusra is itt maradok. Attól félek, legvégül az
derül ki: én nem is vagyok, saját egyéniség híján nem is létezem.
A pszichológusnő lemondó félmosollyal bólintott a férfinak, s az
úgy dőlt hátra székén, mint aki most értesült a belgyógyászától:
gyógyíthatatlan betegségben szenved.
Jade kényelmetlenül feszengett. Nem volt biztos abban, hogy
képes végighallgatni még tíz ember vallomását, ám biztosan tudta:
ha kérdeznék, képtelen volna magáról beszélni. Végül mégis
maradt, azt képzelve, karneváli forgatagba vegyült; éjfél elmúlt, az
utolsó dallam is elfoszlott már, s e percben mindenki ledobja
álarcát; némelyek magukra ismernek, mások lelket sem lelnek
levetett maszkjuk mögött.
És ha már a karneválon járt, sietősen elindult a boltozatos terem
oszlopai között. A tükörhöz érve figyelte, miként kavarognak
mögötte a pompás ruhákba öltözött alakok, majd elszántan előre
nézett, s megkönnyebbült: volt arca; jádezöld szeme áttetszően
ragyogott.
Körülötte tarkán hullámzott a pörgeteg, s azon túl, odakünn: a
valóságban, magukról vallottak az emberek, hangjuk halkan