Fable Jégtánc

A tükörben látta, hogy Bárd eltakarja a szemét. Kettőt pördült; a
második kör végén felült a fotel karfájára, hátradőlt a zsaru előtt, és
a pasas fejére tette a kalapot.
– Nagyon fáj, amit mondanom kell – közölte.
Bárd elvette a tenyerét a szeme elől, és végigsvenkelt a karfákon
ívbe feszült, már-már az ölében heverő lányon. Tarkóra pöckölte a
kalapját.
– Hadd fájjon – szólt vitézül.
– Nos: nem haragszom rád. Nekem fáj.
– Nagyon? – csodálkozott a zsaru.
– Nagyon.
Jade leszökkent a fotelről, visszalépett a tükörhöz, és a fejébe
rántotta a kötött sapkát. Lehúzta a nyakáig, azután tapogatózva a
fürdőszobába botorkált. Kisvártatva egy manikűrollóval tért vissza.
Elvaklászott Bárdig, letérdelt előtte, és hadonászva kínálgatta
neki az ollót.
– Vágd ki!
Nem kért. Parancsolt.
A jó zsaru tudta, miért öt éri a megtiszteltetés. Elvette az ollót.
– A szemednél? – kérdezte.
– A jobbnál és a balnál is.
Bárd metélt, majd tovább érdeklődött.
– Az orrodnál?
– Nem kell.
– Talán a szádnál?
– Ott sem.
– Akkor végeztünk is.
Jade tágra nyílt szemekkel rábámult a lyukakon át.
– Ostoba. A homlokom közepén vágd ki. Végezetül.
– Kivágom, ha bevallod, jól szórakozol-e!? Velem.
– Nem eléggé.
– Na, engeszteld ki a homlokánál, azután hadd menjen a vészbe
– morogta Tilton, és rázendített legújabb számára.
Jade pulóvert, pamutnadrágot, magas szárú tornacipőt,
tollkabátot öltött; valamennyi darabja pasztellfekete színben