Fable Jégtánc

lámpafényben; a szárnyas lovat, amely hegyikristály réten
legelészett; a zafírszemű, jóllakott baglyot.
Gyöngyház fedelű dobozt találtak, s az csilingelőn zenélni
kezdett, amikor felnyitották a fedelét. Belül, pirosló plüss fészekben
ezüst ékszerek lapultak: a türkizszemű bagoly kitárt szárnyakkal
ölelte az ujjat, amelyre ráhúzták; a gyűrűforma, parányi
sárkánykölyök úgy simult Jade mutatóujjára, miként az anyjához; a
középső ujjra kívánkozó, nyújtott könnycsepp-forma gyűrűben
jókora gránátkő izzott, oly kifinomultan játszadozva a ráhulló
fénnyel, miként érett asszony az izgalmas férfival.
Öklömnyi gömbök, tojások következtek: a csiszolt kövek
drágakő-lenyomatokat őriztek, Tilton szinte valamennyinek tudta a
nevét, és nem restellette sorra becézni őket.
Apró ezüst dobozkából a holdkő medál is előkerült. Jade a
szájához emelte, leheletével átforrósította, majd a fény felé emelve
figyelte, hogyan húzódik vissza a párafátyol, miként sejlik elő a kő
pazar szépsége.
– Még ne vedd fel – óvta Tilton. – Tedd az ablakba, holdfényre,
hogy feltöltődhessen. Azután óvatosan, lépésről lépésre közeledj
hozzá. A holdkövet rohammal nem teheted a magadévá, őt csak
gyöngéd szeretettel hódíthatod meg, feltéve persze, hogy nem
viharos viszonyra, hanem tartós kapcsolatra vágysz.
Bárd felhorkant.
– No lám, boszorkánymester a legjobb barátom. És a
banyatanonc mohón kortyolja ajkairól az igét.
– Ironizálhatsz – vigyorgott a szaxis. A tenyerében lapuló, tompa
fényű követ nézte. – Ő nem hivalkodik, nem tündököl, nem engedi
át a tekintetet, ám éppen visszafogottsága, intim játékossága teszi
értékessé. Ez a kő úgy viszonyul a gyémánthoz, mint az igazi élet a
reklámfilmek világához. Első ránézésre az utóbbi látszik
szépségesnek, holott csak átlátszó csillogással üres. Jade, ha a
holdkövet meg akarod szerezni, úgy fogj hozzá, akár ha életed
pasasát akarnád magadhoz szeretni. Igen, szeresd magadhoz.
Nézd meg jól, ez a kő belül él, nem a felszínen, mint a gyémánt. A
holdkőnek mélye van, engedd, hogy befogadjon, s visszatükrözzön,
mint a szerelem.
– Jézusom! – nyögte Bárd.