Fable Jégtánc

megmosolyogtatta. Jóllehet csaknem kilenc hónapja tart a másság,
ezúttal – s csak éjfél óta – hirtelen mindenféle furcsaság ment
végbe a szervezetében. Újszerű a bizsergető mellfeszülés, a torkát
kaparó szomjúság, a lesüllyedt has – és persze a fájdalom.
Megmarkolta a korlátot.
Sachel látta elfehéredő ujjait.
– Négy ötvenegy – mondta.
– Azt hiszem, összeszedem a holmimat.
– Elviszlek. Felkeltem Vance-t, becuccolunk a kocsimba.
Leteszlek a kórházban. Padlógázzal még időben a tárgyalásra
érhetünk.
– Éppen csak a biztonsági intézkedésekre nem lesz idő. Felejtsd
el. Miért van az, hogy a pasasok folyton pánikba esnek, ha egy nő
szülni kezd?! Hát persze: az egyetemes bűntudat! Valóságos
pénisz-frász!
– Pénisz-frász! – nyögte Sachel. Komoran felnevetett. – Csinálj,
amit akarsz. Miért pont ilyenkor változna meg a jellemed?! Csak
éppen aggódtam, amúgy vénasszonyosan. Ne törődj velem.
Megtiszteltetésnek venném, ha segíthetnék a csomagolásban.
– Kösz, de járóképes vagyok.
– Járó-, vezető- és szülőképes. Üljek vissza, és bámuljam a
napkeltét, mintha mi sem történt volna?! Remélem, legalább az
újságokból megtudom, mid született! Ne haragudj.
A tücskök lélegzet-visszafojtva hallgattak. Az égbolton
aranysárga sávok kevergőztek bazsarózsa-vörös foltokkal. Kopott
az éjszaka.
Jade máskor talán felfigyelt volna az elmélyülő csendre.
Sachelnek feltűnt a tücskök hallgatása, ám mert továbbra is azt
latolgatta, miképpen lehetne Jade segítségére, mire tudatosította
volna a veszélyt, a ciripelés folytatódott.
A lány visszatért a szobájába. Sporttáskát dobott a szőnyegre, és
átgondolta, mit kell magával vinnie. Ruhát, amelyben – immár
karcsún – hazajön majd. Ezt a darabot régen kiválasztotta, hiszen
alig várta, hogy visszanyerje megszokott formáját. És mivel ezt
veszi elő utoljára, ennek kell a táska aljára kerülnie. Fürgén pakolt;
kétszer fordult a fürdőszobában, mire összeszedte a törülközőt,
szappant, fogkefét, fogkrémet, egyéb piperéket.