Fable Jégtánc

– Nem tartozik rád.
– Szóval nem tartozik rám?! Akkor kitalálom. A csajod nem csípi,
hogy folyton Tiltonnal lógsz. Nem is hiszi! Az egy olyan csaj, akinek
nem ér fel az eszéig a barátság. Cirkuszolt veled. Azt akarja, hogy
elvedd. E célért még egy gyerek sem drága.
– Fecsegsz összevissza.
– Ne ints le, forró nyomon járok! Mindig csak Tilton, soha
kézfogó!? Mit lép ilyenkor egy csaj? Teherbe esik. És ha már ott
van a teherben, jöhet a menyegző, meg az otthon-ülés. Erről
fecserésztetek az áldott ártatlan Fordban. Te nem rezdültél együtt
vele. Erre ő a kormányhoz nyúlt. Így volt?
– Nem egészen – felelte Bárd.
– Hanem?
– Más is szóba került. Nem óhajtok menyegzőt, csecsemőt, de
még az együttlétet sem óhajtom egy ideje. Azon is tépődöm néhány
hete, hogy privatizálom a szaktudásomat. Semelyik elképzelésem
sem nyerte el a tetszését. Gyakorlatilag szakítottunk. Kiló
negyvennél, az autósztrádán. Nagyon bír engem a csaj. Azt akarta,
hogy együtt haljunk meg, elvégre ő úgysem éli túl a búcsúzást.
Egyszerre nyúlt a kormányért és a kézifékért. A Ford eldózerolt
némi korlátot és útszéli sövényt. Hajunk szála sem görbült.
Felfúvódtak a légzsákok, és az ülésekhez bénítottak mindkettőnket.
Csillapíthatatlan röhögés kapott el. Még sosem szakítottam plafonig
érő műhabban, lufival teli szájjal.
– De azóta átgondoltad a történteket, és elkapott a szomorúság.
– Naná. Nem oly régen még szerelmes voltam a csajba. A
munkámba. Ép volt a tragacsom. Eléggé elkeserítő, nem!?
– Te balladai sorsú, nyomorú zsaru! Ne csüggedj a
végtelenségig, hamarosan elkapjuk a brémai muzsikusokat. Száz
évnyi Bastille néz ki a rablós fiúknak.
– Inkább nyolc-tíz kiló ólom, cirka. Ha már itt tartunk, elmondom
neked, miért hihetetlen, hogy kedvenc suhancaid vitték volna el a
köveket. Azokat a brilleket képtelenség eladni, ugyanis nem
született orgazda, aki eléggé merész lenne megvenni Jaco
Montana elrabolt kincseit.
Jade kecses testcsellel megtorpanásra kényszerítette a férfit.
Félrehajtott fejjel, kihívóan meredt a komor arcra.