Fable Jégtánc

megjegyzést sem fűzött Jade tevékenységéhez.
A lány a vége-hossza nincs kőfal végénél álló nyírfaligetben
hagyta a kocsit. Fellendült a kerítés tetejére, lekúszott a túloldalán,
és elpihent a bozótban. Nazir nem sokat költött kertészre, vagy ha
igen, nem nézett alaposan az alkalmazott körmére, ezért a házát
övező park borzasra vadult. Remek búvóhelyeket kínálgatott
bármely rejtőzködni vágyónak.
A zsaru a lány mellé hasalt. Noha szerfelett furdalta az oldalát,
miért settenkednek, nem kérdezte meg; árnyékként viselkedett.
Jade lassan előre indult. Gyűrűje melengette az ujját, és ő
kételkedés nélkül hitt neki.
A villát körüljáró sétaút mentén elhelyezett romantikus
gázlámpák kissé ködös fénye kísértetiessé komorította a
környezetet. Virágillatot hurcoló szél motoszkált a lombokban,
leveleket tépdesett az ágakról, némelyiket vitorlázó repülésre vitte,
az ősz közeledtére emlékeztetvén. A kihaltnak rémlő épület bezárt
ablakainak üvegében a Hold bámulta önmagát.
Jade a növényzet árnyékában igyekezett a ház felé. Fel nem
foghatta, miért nem lát őröket. Abban bízott, hogy előbb veszi észre
a strázsát, mint az őt, ám midőn ez bekövetkezett, a lélegzete is
elállt.
Csaknem elbotlott a földön heverő testőrben.
Megfordította a hason fekvő férfit. A langyos testben szikrányi
élet jelét sem lelte. Sebet, vérnyomot nem látott rajta.
A tetem furcsán meg-megbicsakló feje csigolyatörésről
árulkodott.
Sachel a holttest mellé térdelt. Megérintette nyakát, csuklóját.
– Teljesen friss – súgta.
Jade ismerte a testőrt, tudta keresztnevét, többször gyakorolt
vele, bár sosem dolgoztak együtt.
Megfogta a férfi nyirkosan hűvös kezét, amely akár élő emberé is
lehetett volna. Puha bőrű, hűlő kézfejét nézte, szakadozott szélű,
tövig kurta körmeit, s magában felsóhajtott: soha ne bízd az
életedet lerágott körmű biztonsági emberre!
Del Maar olyannyira bizonyosra ment, hogy el sem vitte a
nyakatört testőr fegyverét.
Jade magához vette a tetem alá szorult géppisztolyt, gépiesen