Fable Jégtánc

fölfelé.
Kötését vér itatta át, előbb csak pecsétnek látszott, majd
tenyérnyivé nőtt, és tovább terebélyesedett.
– Helikopter! – ordította a férfi. – Zsaruk!
Talán jelét akarta adni, milyen éber, mennyire elszánt: fegyvert
markoló karját kidugta az ablakon, és találomra kilőtte a tárat.
– Na, és ha visszalőnek? – érdeklődött Jade hűvösen.
– Nem tehetik. Itt vagy te. Túszom van!
– Ők is tudják?
– Hülye vagy te?! Persze, hogy tudják! A feka hekus riadóztatta
őket a benzinkúttól! Mit gondolsz, miért maradt le?
Újabb fájás hömpölygött a lány testébe. Az eddigiek is rendre
különböztek egymástól, ez sem hasonlított elődeire. Azzal
fenyegetett, hogy felrobbantja a hasát, szétszaggatja combjait. Azt
hitte, sosem múlik el, s amikor mégis elcsillapult, már a
következőtől rettegett.
Nemsokára az alagúthoz érnek. Két kilométernyi félhomály várja
őket a kivájt hegy mélyében.
Kiengedte a hasába szívott levegőt. Csaknem normális hangon
szólt Londonhoz.
– Ha maradt még kötszer, cseréljen kötést, különben elvérzik.
– Te csak ne aggódj értem!
Jade nem felelt.
Hátranézett. Sachel kocsija felbukkant a mögöttük hagyott
kanyarban.
London zaklatottan fészkelődött mellette, megpróbálta
kényelmesen elhelyezni magát, ugyanakkor mindent látni akart, ami
körülötte történik.
Inge alól elővett egy gránátot, marokra fogva tartotta a
mellkasán. Félni látszott.
A helikopter a terepjáró fölött lebegett, éktelen, kibírhatatlan
dübörgéssel.
Jade átgondolta, mi történhet.
Javasolhatná a pasasnak, hogy az alagút előtt szórja el a
bombáját, néhány percre feltartva ezzel Sacheléket. Azután ugorjon
ki, és szívódjon fel az erdőben. Időbe telik, amíg az üldözök
rájönnek, hogy nem ül a kocsiban.