Fable Jégtánc

– Pezsgőt kapsz – bátorította Jade.
– Nem kétséges. Amint az sem, hogy Montana tudni akarja majd,
miként leltem a köveire.
– Jól figyelj, zsaru. Csináld utánam: lesütöd a szemedet, és
megrezgeted a pilláidat. Azután felvágsz a tekinteteddel, majd
leviszed azt féllaposba, és finom mosollyal bevallod: virtuóz vagy
zsarunak. Ennyi. Gyakorold.
– Montana nem hülye.
– Hülye, vagy sem, kénytelen lesz hinni neked.
– Nem lepődnék meg, ha élénken érdeklődne irántad.
– Nyugodtan mondd meg neki: köszike, jól vagyok, nő a körmöm,
ha le nem rágom.
Tilton türelmetlennek látszott.
– Törd már fel! – rimánkodott.
Így hát Jade nem halogathatta tovább, kihámozta a gömbölyűt a
szalmából.
A kisebb játéklabda nagyságú, ám annál súlyosabb darab
kristálygömbnek bizonyult.
– A varázsló mozija – örvendezett a zsaru, "már csak ez
hiányzott" arckifejezéssel.
Jade a két tenyere közé fogta a gömböt, és belenézett.
Apróbb-nagyobb gyöngycseppeket, felhőgomolyokat, tétova
kékeket és rózsaszíneket látott benne, és a szobát kicsiben; látta
Tiltont vigyorogni, Bárdot a szemöldökét fejtetőn álló V-re húzni,
látta a saját arcát, szeme zöld ragyogását; aztán egyszerre csak
belelátta az egész világot, és annak részleteiből mindazt, amit csak
akart, és játszott egy keveset: nézett benne egeret, virágot,
hóvihart, villámló eget, levét folyató görögdinnyét, szagolt orgonát,
siklott korcsolyán.
Gondolta, elmélyítette kapcsolatát a gömbbel. Megkérdezte tőle
a jövőjét.
Talán rosszul tette fel a kérdést. A varázskristály mindenesetre
azt mímelte, hogy ő csak egy gömböc tükör.
– Mi van? – firtatta a zsaru, látván, hogy Jade leteszi a
játszószert. – Nem működik az üveged?
– Nem üveg – mondta Tilton. – Hegyikristály.
– Biztos van különbség – bólintott Bárd.