Fable Jégtánc

gyerektakaróval.
Midőn Bárd benyitott az új lakásba, Jade megtorpant mögötte a
folyosón, és semmit sem látón körülpillantott, miként a vakok.
A szemközti lakás ajtajában álló öregasszony megszólította:
– Miért sír, kedves? – kérdezte.
– Meghalt az apám – felelte a lány.
Bárd mély hangja visszhangosan kongott az üres falak között.
A férfi úgy beszélt, akár egy gép. Szavak után kapkodott.
– Tilton mindenét rád hagyta. Ha elkelt a lakása, az ügyvédje
majd értesít. Ezzel a hitelkártyával nyúlhatsz a pénzhez, erre a
számlára érkeznek a jogdíjak. Imádkozz, hogy a lemezei
befussanak, annál több lé üti a markodat. Ezt a kéglit rendbe kell
hozatni, de várj vele tavaszig. Mindenekelőtt szedd össze magad.
Reggelente kelj fel, időnként egyél és zuhanyozz. A Montanától
kapott papírok szerint teljesen nagylány vagy. Élj felnőttként.
– Elmész? – csodálkozott Jade.
A lakás régóta üresen állhatott; a hajdani meszelés sárgára
vénült, különösen az ablakokkal szembeni falakon; mintha az erős
napfény égette volna a sárgás négyszögeket a szoba egyes
pontjaira.
– Elmegyek – bólintott a zsaru. – Most is a melóból lógok. Holnap
kilencre érted jövök, együtt megyünk a temetésre. Légy készen,
nehogy elkéssünk.
Miután Bárd elviharzott, Jade a két ablak közé állította a fotelt, a
bezúduló fények kereszttüzébe.
– Ahogy szereted, Tilton – mondta. – Ugye, jó lesz így?!
Végigjárta a lakást, kinyitogatta a beépített szekrényeket a
konyhában. Bekapcsolta a tetszhalott frizsidert, csupán az
elektromos neszek kedvéért. Megnézte a fürdőszobát, de aligha
látta; a falak mentén körbesétálta a tágas nappalit, a feleakkora
hálószobát és az onnan nyíló gardróbfülkét. Tett egy kört a lakást
övező erkélyen, azután hátát a falnak vetve leült a fotel elé, és
Tiltonra nézett.
– Látlak. És azt ne hidd, hogy begolyóztam, netán Pszichót
játszom! Tök normális vagyok. Szeretném, ha ezt el is hinnéd, ezért