Fable Jégtánc

– A gázcsapot is rám nyithatnád – vacogta utána Jade, de
addigra a pasas távozott, ő pedig olvadozni kezdett, majd kiolvadt,
és ekkor a sebei kinyíltak, és híg vért patakzottak.
Jade kimenekült a lába alá folydogáló rózsás színű léből, és
felforgatta a fürdőszobai szekrényt, de nem lelt flastromot a sebeire.
A mosdókagyló peremébe kapaszkodva, tágra nyílt szemmel
meredt tükörképére; mereven állt és vérzett, várva, mikor vérzik el,
mígnem beleringatta magát eme önkínzó, hisztérikus rémképbe, s
hamarosan érezni vélte a tüneteket: hidegrázás, szédülés fogta el.
A nappaliból beszivárgó szóváltást egyre távolabbról hallotta, az
ájulás szegélyén billegett, majd eltökélten alávetette magát.
Már nem érzékelte, hogy Tilton benyit az ajtón, és a háta mögé
sietve felfogja zuhanását.
Néhány perccel később királynőként fogadta udvartartása
sürgölődését. A kanapén feküdt, Bárd hajolt a sebei fölé, Tilton
forró boros teát szürcsöltetett vele, Morganné a kezét tördelve
jajveszékelt. Morgan a vörösbor vérképző szerepéről tartott
előadást, majd azt berekesztve a szaxisra pillantott.
– Mindig ennyi baj van a kislánnyal? – kérdezte.
– Mindig – hangzott a válasz.
– Szertelen teremtés – sóhajtott a perzsamacska arcú asszony.
– Szertelen?! – mordult Bárd. – Konkrétan egy megátalkodott,
hülye bige.
– Én is téged – súgta Jade.
– Miii? – nyikkant a pasas, noha többnyire nem volt ostoba.
Tilton védelmébe vette a lányt.
– Mindnyájan emlékszünk, milyen nehéz volt számunkra ez az
életkor, ugye?! Sose felejtem el, mekkora káosz volt a fejemben
tizenhárom és tizenkilenc éves korom között. Azóta sem sokat
javult a helyzet.
– Ma éjjel havazni fog, és holnapra megenyhül a hideg. Reggel
túrára indulunk a lovasszánnal – vigyorgott Morgan. – Viszünk egy
kosár elemózsiát, teát, forralt bort.
– Jó mulatást – bólintott Jade lehunyt szemmel.
– Te nem jössz? – hökkent meg Tilton.