Fable Jégtánc

– Te kaptad a brémai muzsikusokat? – kérdezte szórakozottan.
– Enyémek – sóhajtott Bárd.
– Suhancok – vélekedett Jade. – Meglett ékszerrablók nem
utánozzák kedvenc gitárosukat. Nem is feledkeznek meg magukról
akció közben.
Akció, akció, akció, kongott a fejében. Tisztára, mint a
Quasárban. De az csak egy játszóhely, ott mindenki leereszti a
nyomásfölösleget az agyáról, és amikor az óra lecsengeti a
kalandot, ziháló-izzadtan megállnak a harcolók, s még az ellenfelek
is összevigyorognak.
Ám az otti móka a kinti vérvalóság tükre, jutott eszébe; felsőteste
megremegett, ahogy a Quasar-béli mellény bebizsereg: játék volt az
is, amikor eltalálva lapult a paraván mögött, s míg lézerfegyvere
hosszú másodpercekre lőképtelenné vált, az egyik langaléta fekete
kölyök fölé állt, és hidegvérrel beleeresztett hármat, éppen annyit,
hogy valahány – habár pótolható – játékélete odalegyen.
Nem így végezte Alain? Kéjjel öldösték, szétdurrantván a térdét,
majd a vállát is, és ki tudja, meddig haldokolhatott volna a kínban,
ha nem rántja elő a stukkerét. De miért nem tette meg hamarabb?
Nos, alighanem azért, mert Nazir madám tilalma ellenére viselte
fegyverét, s e tiltáson csupán a gyötrelem oldhatott; későn.
S az is eszébe jutott, hogy a három fekete gonoszok, három,
három, három!, akkor is megtették volna vele, ha éles helyzetben
adódik alkalmuk erre. Hiszen sajátszeműleg látta összeszokott
markecolásukat, trükkös zsebmetszési módszerüket. A világtalan
szemű srác; a szem, amely nem tükröz, s ha csillan is, tompán,
mint...
Jade csaknem kitépte Bárd kezéből a távkapcsolót.
Visszatekerte a filmet. Türelmetlenül várta, hogy a fűevők kilépjenek
az ajtón, s a nyuszi ugrabugrálni kezdjen – a gumifülek lebegtek és
a szem...
...miként az orvosi rendelők átláthatatlan ablakai a kíváncsi
pillantásokat...
Kimerevítette a képet.
Az istenedet, Jade, emlékezz a fekete kölykökre, akik megvertek
és elvették a túlélő tejedet; a három féreg közül leginkább a
félszeműre! A jobb szeme tejopál!, és most nézd meg a guminyulat!