Fable Jégtánc

ejtekágyúja.
– Kászálódj fel onnan, mert aztán majd végignyavalygod nekem
az utat a felfázásoddal – mondta a stukkeres pasas, csaknem
aggódva.
Jade ringatta magát szerteszét heverő lábai közt ülve.
Egyszer-kétszer kifordult a szeme, elnyílt a szája.
Ettől persze pompásan látta a bő harmincas fickó avassárga
csigákba pöndörödött, félhosszú haját, fakóbarna szemét, apró
orrát, feszes pengeszáját; a szőrmeszegélyes bőrkabátot kitöltő
széles vállát, nadrágrepesztő, vaskos combját, gólem termetét.
A jégre kell csalnom őket. Akkor nem számít, mekkorák.
– Azt ugatom, hogy állj fel! – ordította a gólem.
És hanyag mozdulattal zsebre vágta a stukkert!
Jade majdnem felugrott örömében, hogy megcsókolja az
eszementet. Fészkelődni kezdett, lefeszítette a tenyerét, felhúzta
jobb térdét, és megmutatta: ebben a pózban is bravúrosan el tud
csúszni, nem is egyszer.
Addig-addig tramplizott, mígnem a pasas beleőrült. És a jégre
robogott, hogy ő majd talpra rántja a béna bigét!
A másik két fickó ekkor lépett ki a házból; lassú léptekkel
közeledtek.
Korai lett volna a gólemhez nyúlni. Ezért Jade úgy tett, mintha
megijedne a felé vágtató pacáktól; vinnyogva futásnak eredt a
térdein.
A nagytestű egyén csaknem három lépést tett meg a jégen,
ekkor megingott, de lábon maradt. Sokáig helyben futott, már-már
remélhette, hogy kihúzza így tavaszig, amikor rianás-szerű robajjal,
hirtelen hanyatt vágódott.
Jade nyomban visszafordult, s miközben síri hangon jajveszékelt,
úgy helyezkedett, hogy eltakarja a kábultan heverő gólemet
rohanvást közeledő társai elől. Villámgyorsan kilopta zsebéből a
stukkert, és mert kimeredő szeméből nemtetszést olvasott ki, a
markolattal halántékon csapta a pasast.
A fegyvert nadrágja derekába rejtve, folytatta az óbégatást.
A baromfiak hisztérikusan tülkölve, dörgő szárnyakkal keringtek a
magasban.
A két épkézláb pasas a jégpályára vágtatott.