Fable Jégtánc

Kedvesen előadott lapos közhelyei, finoman éreztetett iróniája,
no és persze: tékozlóan nagyvonalú hatalomfosztási gesztusa
elsöprő sikert aratott. Mintha valamennyi jelenlévő régen erre az
alkalomra várt volna. Senki sem kételkedett, tiltakozott. A társaság
tombolva tapsolt, éljenzett; a tudósítók fotóztak, jegyzeteltek.
Montana asszony képtelen volt túlmosolyogni tündöklő brilljeit.
Azután, alighanem először életében: elsírta magát.
– Szép volt! – súgta Jade a szája sarkából.
Jaco visszasúgott:
– És pokoli drága!
Később, miután anyja – meghatottságára hivatkozva –
visszavonult, Montana hozzáfűzte:
– Viszont a tripláját is megérte volna.
– Te színhazug! – mosolygott a lány.
Az est hátralévő részében Del Maarra koncentrált. A férfi
elszántan ivott, és egyre dühödtebbnek látszott. Végül már le sem
vette róluk a szemét.
– Gázszagot érzek – mondta Jade. – Vigyázni kéne a
dohányzással. Jut eszembe: tudod-e, kit kell segítségül hívni, ha
vak esik a kútba?
– Nos?
– A vakmerőt.
Jaco a fogai közé harapott egy szivart. És Del Maarra nézve
pattintott az ujjával.
Az ex-zsoldos íziben ott termett, és kézigránátot formázó
öngyújtójával tüzet adott Montanának. Közben, mintegy véletlenül,
könyökével meglökte Jade-et.
– Milyen parfümöt használ, Arlo? – kérdezte a lány. –
Kénkőszagot érzek.
– Jó orra van – bólintott Del Maar. Pillátlan szürke szemében
fekete szikrák lobbantak. – Nemsokára elviszi az ördög.
– Remélem, figyelt ma este, barátom – mondta Jaco. –
Megbízatásai lejártak.
– A legjobban fizetett tenorral is előfordul, hogy csak úgy,
örömből énekel.
– Ha már szóba jött a dal – lelkesedett a lány –, képzeljék,
olvastam valahol a gyöngytyúk énekéről. Gyöngymadaras háznál