Fable Jégtánc

– Szóval, az a helyzet, tudod, hogy kíméletlenül meg kell
tornáztatnom egy kövérkés hölgyet, neki nem számít, hogy éjszaka
van, ugyanis ma érkezett a Föld bolygó túloldaláról, és az
időeltolódás miatt észre sem veszi, ha itt éjfélt üt az óra, és... –
Néhány pillanatra magába fojtotta a szót, azután így folytatta: –
Soha többé nem akarok hazudni neked. Profi verekedő vagyok, ez
a szakmám. Ma éjjel efféle dolgom lesz.
Chris-Max hosszan figyelte az arcát. Megfogta a kezét,
egyenként végignézte az ujjait. Talán az ökölharcosokra jellemző
bőrkeményedéseket kereste, amelyek legalább oly jellegzetesek,
mint a birkózók karfiolrózsává gyürmölt fülei.
– Elhiszem – mondta végül. – Tudsz arról, hogy pályát
tévesztettél?
– Téveszteni emberi dolog.
– Majd kiigazodik – mondta Chris-Max. Felállt, és a mosdóba
sietett.
Bárd, aki belépésük pillanatától tudott róluk, ám mégsem látszott
észrevenni őket, kitolta maga alól a széket. Néhány csalóka
pillanatig úgy rémlett, megül a levegőben is, de hirtelen győzni
kezdett a gravitáció. A pasas nem adta fel; rozzantan felemelkedett,
és elindult az asztalok között.
Teljesen toprongy volt. Gyűrött bőrkabát lógott vállain, el nem
fedhetve valaha még gombokat is látott ingét, több helyütt repedt
fekete farmernadrágját. Cipőjét sár kérgezte.
Arcilag sem keltett jó benyomást. Összetapadt tincsek lógtak a
homlokába, duzzadt szemhéja véreres szemére borult,
borostagyom borította puffadt bőrét, alsóajkát feketén varasodó
sebek csúfították.
A zombi Jade felé imbolygott.
Azután elhúzott mellette.
A mosdóajtó kilincsével a kezében, hányavetin hátraszólt a válla
fölött:
– Mi újság nálad?
– Pasashegyek vannak.
– Derék – felelte a zsaru, és a kifelé igyekvő tűzfal-festőt
gyalogútnak vélve, a mosdóba támolygott.
Jade nem úszta meg kevéssel.