Fable Jégtánc

Jade eltöprengett.
– Lássuk csak, mire vágyom?! Sajnos, semmi kézzel fogható
nem jut az eszembe. Vágyaim immár érzelmi természetűek.
Ezután sorra bontogatta a többi csomagot.
Apróbb-nagyobb csecsebecsék, dísztárgyak kerültek elő; fából,
fémből, üvegből metszett holmik, aminőket nem a nappaliban álló
vitrinben tart az ember, hanem a hálószobájában, az ágyához
közel, hogy reggel, amikor kinyitja a szemét, azokat pillantsa meg
elsőül; és e privát hangulatkeltő szerek – amelyek idegennek talán
semmit sem nyújtanak – édes-kedves ízt adnak a napkezdetnek.
A különféle figurák ízelítőt hoztak mindabból, amit az emberi
képzelet, játékosság és mesélő kedv szép ízléssel teremhetett.
Jade a láda fenekén gömbölyödő, utolsó csomaghoz érkezett.
– Mi lehet? – kérdezte Tiltont.
– Talán a Kék Kristály – vélekedett a kérdezett.
– Mi az?
– Megkapod a könyvet, amelyből megtudhatod. Gyerünk, törd fel
az utolsó pecsétet.
– Varázsinasok egymás közt – morogta Bárd.
– Profánkodunk? – vigyorgott Tilton.
– Úgy festetek, mint a megbűvöltek.
– Igen, mert kicsit boldogok vagyunk.
– Erre való hajlammal én is bírok, csak a képességem hiányzik
hozzá.
– Ne búsulj, dalonc barátom, képességed is létezik, csak látens.
Jade kiemelte a gömbölyűt a ládából, de nem mert nekikezdeni a
szalmának.
– Figyelj csak, házi orákulum. Mit is mondtál az előbb? Az utolsó
pecsétről?
– Azt hiszed, hogy ez egyszerű ajándék? Nem, Jade.
Bonyolultabb vagy primitívebb ez. Ha elfogadod, nem csupán
tárgyakat fogadsz el. Ha feltöröd az utolsó pecsétet,
visszavonhatatlanul más leszel; akkor elfogadod a különbözésedet.
Nem különb leszel, hanem könnyebben megkülönböztethető.
Játsszunk a képzelettel, hiszen erről szól a küldemény: ezek a
holmik valamilyen oknál fogva különleges örömöt okoztak a
gazdájuknak, talán azáltal, hogy megnyugtatták, felderítették,