Fable Jégtánc

kócos szemöldököt, a szempillák hegyét, s csaknem elhűlten figyelt
magára, a lábujjaiból felfelé áramló, az egész testét birtokba vevő
hideglelős reszketésre.
Bárd a csuklójára fonta az ujjait. Röpke atyai csókot lehelt a
kézfejére, mielőtt félretolta volna a kezét. Nem nézett fel.
– Egész nap ágyban maradsz? – kérdezte Jade, s rémülten
hallotta tompa, csaknem fulladt hangját.
– Attól függ, meddig akarsz itt ülni – felelte Bárd, szintén
hangszálkárosultan. – Pendelyben mégsem cirkálhatok előtted.
– Ó, a pendelyed miatt ne aggódj, ismerem jól: kábé
huszonhárom fekete pötty és pontosan négy darab fehér gomb van
rajta. Ettől nyugodtan felkelhetsz.
– Egy gonddal kevesebb, de még így is maradt bőven elegendő.
– Arra célzol, hogy menjek ki?
A férfi szeme tágra nyílt.
– Konkrétan megkérlek, többé ne tégy ilyet.
Bárd hasra fordult, felszedte a szőnyegről a párnáját, néhány
dörgő pofonnal az ágy végébe púpozta, majd felült, és
méltóságteljesen összefonta karjait a mellkasán.
Töprengőn ráncolták a homlokukat.
– Nem vagyok gyerek – mondta Jade az elmegyakorlat
végeztével. – Egyenes és őszinte leszek: visszavonhatatlanul,
végérvényesen nő vagyok, tudom, mert egyre gyakrabban vágyom
férfira, és nem afféle unott kíváncsisággal, amivel először
kipróbáltam a szexet, hanem igazi, fojtó vággyal.
– És?! – kérdezte Bárd. Határozottan kockásodott a homloka.
– Látom, kezdesz beidegesedni.
– Már beidegesedtem.
– Fel nem foghatom, mitől.
– Gondoltam – bólintott fanyarul a férfi.
– De talán megmagyarázod.
– Nem szeretnék erről beszélgetni.
– Márpedig telepatikus úton nem oldhatjuk meg a dolgot.
– Tegyünk egy próbát – ajánlotta Bárd.
– Nem, beszélni akarok róla!
– Figyelmeztetlek, nem vagyok a pszichiátered, sőt, még csak
nem is konyítok a pszichológiához.