Fable Jégtánc

ablakot.
Jade érezte, hogy föld szóródik a nyakába, szúrva, csipkedve a
bőrét.
Hasán fájdalom hömpölygött keresztül.
London üvöltött, miként a halálba rohamozó katonák – azután
csend lett, síri.
A férfi szája nyitva maradt, akár egy óriási O.
Aztán nevetni kezdett, eszelős, nyálas, káráló nevetéssel.
– A túlélő kés! – kiáltotta. Nyammogva csókolgatta a pengét. –
Ezért túlélő a kis drága!
Jade a tükröt figyelte.
Sachel időben észrevette az alacsonyan szálló gránátot, és
kitérhetett a robbanás elől.
Immár a megtépázott úton szétszóródott törmeléket kerülgette.
London cigarettát harapott a fogai közé.
– Adj tüzet! – mondta, amúgy stricisen.
A lány előrenyúlt, és benyomott egy gombot a műszerfalon. Nem
nézett a férfi felé, mert ha odanéz, biztosan belekarmol.
Valami ütemesen klakk-klakkolt.
– Mi a túrót csinálsz?! – üvöltötte London.
Jade összerezzent.
– Mit csinálok?
– Tüzet kértem! Te meg az elakadásjelzőt villogtatod!
– Eltévesztettem! Rakjon tüzet magának, ha cigizni akar!
A férfi ököllel sújtott a gombra. Azután visszakézből a lány vállára
csapott.
– Vigyázz a szádra! – mondta, elfeketülő arccal.
Jade érezte a nyakába fröccsent földszemcsék csiklandó
csúszkálását.
Az üléstámlához fente a hátát. A lúdbőröztető viszketés
szemernyit sem csillapult.
Felemelte a karját. Fájdalom nyilallt a vállába, London öklének
emlékére.
– Szedje ki a nyakamból – kérte nagyon halkan, minden
önuralmát latba vetve, hogy ki ne ugorjon a kocsiból. Hisztéria
kerülgette.
– Mit? – kérdezte London, iménti idegrohama után már-már