Fable Jégtánc

lógsz nekem.
– Nem szúrom el – felelte a lány. – Ám ha mégis, nyomban
utána téged foglak be a célkeresztbe, nehogy még egyszer
fenyegetőzni merj velem.
Nazir marokra kapott egy flintát, kiürítette a tárat, majd
látványosan négy golyót nyomott bele, s nem többet.
Jade kezébe adta a fegyvert, azután lehajolt kissé, hüvelyk- és
mutatóujja közé fogta a lány állát, s komoran így szólt:
– Ne fenyegess engem, mert megszívod.
– Te kezdted.
– Piszokul vésd rá a fejedben lévő kőtáblára: itt én dirigálok, én
fenyegetek, én vagyok a boss, te meg kussolsz és
engedelmeskedsz. Kár lenne téged felzabáltatni a halakkal. De ne
feledd: megtörténhet. És most térjünk vissza a munkához:
természetesen kocsival kell odamenned. Ez már a te gondod.
Jade elmélázott.
Tiszta sor, nem kérheti el Bárd járgányát, mondván, hogy
embervadászathoz kell. Nincs más hátra, mint a szerzés.
Gyönyörű dzsipet lopott.
Tereptarka, gallytörő rácsos, mozgékony modellen hajtott a
tetthelyre. Letért az útról, átdöcögött a gazos vízelvezető árkon,
amely szemernyi akadályt sem jelentett a kocsinak, átgázolt egy
tüskés bozóton, majd elhelyezkedett a növényzet takarásában.
Nem becsülte alá a feladatát, de nem is rettegett tőle.
Néhány másodperce lesz arra, hogy a dombtetőn felbukkanó
Cherokee-t felismerje és elintézze, ám ez – úgy vélte – legfeljebb
annyi erőfeszítést kíván tőle, mint ha nyerőgépen játszana végig
egy programot, amelyben kellemetlen lények hemzsegnek, de
lézerfegyvere biztos lövéseitől valamennyien elhullanak, hajszálnyi
esély nélkül. Jade-et nem is kedvelték a játéktermekben; egyetlen
pénzérmével járt szórakozni, s mindig újabb és újabb meneteket
nyert a szánalmasan legyőzött gépektől.
Kóstolgatta a flintát.
A dombtetőn kuporgó, lenyugodni készülő Nap a szemébe tűzött;
a vérnarancs vakulat nem kedvezett a célzásnak. Akkor sem
szúrhatja el.
Megint eszébe jutott az otthoni drill. Minden hegedű-óra előtt