Fable Jégtánc

kórházba. Hosszú, unalomban bővelkedő útra számíthatsz. Ha még
emlékszel kisebb korodból, rém sivár a terep. Igyunk néhány
kortyot!
Hátranyúlt egy narancsleves dobozért. Elnevette magát.
Nahát, beszélgetek a lányommal!?
Fél kézzel átdöfte a szívószálat a dobozon, majd mohón kortyolni
kezdett. Ugyanaz a pánikszerű szomjúság rohanta meg, amely
hajnal óta üldözte.
Izgatott tülkölést hallott.
A kürt egyre közelebbről rikoltozott.
Eszerint Sachel kocsijának nem esett baja, Vance is előmászott
a pincéből, és most ezerrel söpörnek utána.
Jade ugyan még nem látta őket a sövénytől, de úgy számolta,
egy perce sincs a drámai találkozásig. Ő legfeljebb
hússzal-harminccal zötyög a kátyúk közt, míg a pasasok járgánya
akadálytalanul száguldhat a jó úton.
Ha Sachel véletlenül köszönetet akarna rebegni azért, mert
segített megmenteni az ügyfelét – és ezzel az Ügyet – valószínűleg
csak a kirobbanóan őszinte, kiabálósan előadott letolás után fog
erre sort keríteni. Esetleg.
Jade-et olyannyira lekötötte a narancsnedv szürcsölésével
összekötött töprengés, hogy csaknem áthajtott az úton heverő
testen. Bár úgy látta, már nem sok kárt tehet a véres nadrágszárú,
mozdulatlan férfiban, mégis félrekapta a kormányt.
Csak ezután kezdett tépelődni: miféle tetem heverdez amott, s
vajon miként került oda?
Mire ráeszmélt, hogy szerencsekövei forrnak izgalmukban, és a
tülkölés szűnni sem akar, valamint kezdte szamárságnak hinni az
iménti kormánykorrekciót, összes felismerésével elkésett.
A tükörbe nézett. Semmiféle test nem hevert mögötte.
Viszont nem álmodta az úton fekvő alakot, nem és nem.
A pasas a jobb oldali ajtó kilincsébe csimpaszkodva szökdécselt
a kocsi mellett.
Egyszercsak feltépte az ajtót, és bár Jade gázt adott, már le nem
rázhatta látogatóját.
A férfi bevágódott mellé, s mindjárt két stukkert fogott rá.
Csatakosra izzadt, sötét haja a szemébe lógott, arcvonásait düh