Fable Jégtánc

Egy zsaru!
A lány a fejét rázta.
– Tűnj el innen, vagy megöllek! – sziszegte.
– Tiltonhoz jöttem – felelte a pasas. Zsebre vágta a kezét, és
érdeklődőn fürkészte Jade arcát. – Beengedsz?
– És ha nem?
– Van fegyverem – vont vállat a kérdezett.
– De meddig?!
– Elveszed? – A férfi arcán őszinte csodálkozás látszott.
– Elveszem – bólintott a lány elszántan. – Kibiztosítom, a
torkodra dugom, és elsütöm.
A pasas ijedtében a két tenyere mögé rejtette az arcát. Ujjai
fedezékéből kiabált be a lakásba.
– Tilton, nem félsz egy fedél alatt aludni egy hirig kiscsajjal!?
– Bárd! – hallatszott bentről. – Bújj beljebb! Azt hittem, már nem
is jössz.
– Hogyne jöttem volna – felelte a hajlott korú zsaru, átbújva a
fintorgó Jade karja alatt. – Egy hete nem láttalak. Hoztam egy
flaska whiskyt.
– Visszaviheted – mondta a lány. – Tilton most nem ihat.
– Akkor te tarts velem – indítványozta Bárd, a megfeszülő Jade
vállára ejtve a kezét.
A roskadt bárzenész a lányra vigyorgott.
– Nehogy kárt tegyél a barátomban – kérte. – Ő Bárd.
– Úgy, mint hentesbárd? – Jade kifordult az ölelésből.
– Úgy, mint dalonc. Gyönyörűen énekel. Írtam egy dalt. Hol a
szaxim?
– Hol a kotta? – kérdezte a vén krapek. Töltött két pohár italt,
leült Tilton közelében, és megköszörülte a torkát.
Jade elfordult, látni sem bírta, hogy azok ketten meghitten
fenékig ürítik a poharukat.
– Nnna – mondta Tilton. – Kezdhetjük?
– Tőlem?! Én mindig a hangomnál vagyok, te keresed örökké a
trombitádat.
– Szaxofon – morogta a lány, nem értvén, miért is olyan feszült
még mindig.
Bárd felpillantott a kezében tartott füzetlapról. Ujjaival