Kritikai tanulmányok Acsády Ignácnak a Magyar Birodalom története ...

146folyó jellemzés azért még mindig nem teljes, mégmindig nem történethű, hanem hogy még most istöbbé-kevésbé elfogult és egyoldalú.Acsády is, róla szólva, négy oldalon át,szinte remeket ír, igazán egy megható jellemképéta három századnak, és ha stilisztikai szempontbólnézem: gyönyörű szép egy olvasmányt;de látom azt is egyúttal, hogy több van benne aköltő érzelmességéből, mint a történetíró józan,prózai hangulatából. Amint a költő mindig aztkeresi, a mi neki kedves, a mi művészileg szép;a történetíró ellenben mindig azt, ami mindenképenigaz, már akár kedves, akár nem: akképenlesz itt költővé Acsády is.Remekül rajzolja meg azt a rendszert, melyetháromszáz év óta hazai életünkben osztrákszellemnek nevezünk; talán egy lényeges vonásátsem hagyja el annak, amit népköltészetünk népiesőszinteséggel úgy szokott kifejezni, hogy„mégis huncut a német”, s amit a kuruc költészetegykoron „hajas – parókás – vendég-”nek nevezett.Magyarország – úgymond – az új királyicsalád útján egy más államszervezettel és a császársággaljutott kapcsolatba, mely utóbbinakkezdettől fogva megvolt a maga sajátos kormányzatirendszere. Ez a rendszer a középkori impériumhatalomteljéből táplálkozott. A római jogszellemében mindenütt ki akarta zárni az alattvalókata közhatalomból, másrészt meg feltétlenülfenn akarta tartania vallásegységet, melyet uralmaegyik főoszlopának tekintett. Hódítani, terjeszkedniigyekezett, minél több emberen, minélmesszebb területeken akart uralkodni, de csakzsoldosai és papjai útján, kikre uralmát fektette.Ellenben a nép szélesebb rétegeinek megnyerésévelnem törődött. Nem akart művelt, gondol-