Kritikai tanulmányok Acsády Ignácnak a Magyar Birodalom története ...

432mint Szemere, Trefort, vagy annyian mások ebbena korszakban. Azért nem egyéb pózolásnál, mikorAcsády ezt mondja róla: „eleinte semmi hajlamotnem érzett a szónoki foglalkozás iránt s csakroppant megerőltetéssel (?) adta rá magát. Demihelyt észrevette, hogy szüksége van a szónoklatható eszközére, megtanult beszélni (lehet ezt tanulniis?) s ajkáról ellenállhatatlanul folyt a bűvösbájosbeszéd”. (675. 1.) Ellenkezőleg. Természetébenvolt a szónoklás és szerette a népszerűséget.Azért könyvében – mondhatjuk – a legnagyobbgyöngédtelenséget azzal követte el Széchenyiés Kossuth leggyöngébb oldalát akkorérintette, mikor felszólította, hogy mondjon le apolitikai vezérségről, mivel nem való arra.– Minthacsak azt mondta volna ezzel, hogy a reform nélküleis meglesz, sőt sokkal jobban lesz meg, mintha ő abba pici ítélőtehetségével folyton beleavatkozik.Hiú embernek nem jó intés ez és valóbannemcsak Kossuth volt máskép meggyőződve magaíelől,de a megmozgatott rétegek is annyira megszoktákvolt szavát, hogy többé nem nélkülözhették.Kossuth nélkül a sokaság előtt többé politikátcsinálni nem lehetett.Kossuth ennek tudatában s hogy megmutassaSzéchenyinek, hogy akcióképes, azon van, hogyaz ellenzék 1847 márciusára Pestre hívassék öszszekonferenciára. A konzervatívek programja ésSzéchenyi kemény szavú könyve után, melyet azellenzék sok hangadója provokációnak tekintettmagára nézve, ez szinte elmaradhatlan volt. Kossuthazonban egymaga nem ment bele a dologba;tudta, hogy az ellenzék többféle frakcióját – azirányadókat – ő egyesíteni nem képes, mivelcsak a tömegek szemében volt ö nagy, de a főhangadóknaknem imponált. Négyszemközt ám nem egyúgy gondolkozott róla, mint Széchenyi. Azért e