Kritikai tanulmányok Acsády Ignácnak a Magyar Birodalom története ...

277miután nagyon megszokták volt. a vidéki lázongásokat.Hogy a dolog aztán mégis tényleg komolylyáfejlődött, az a nagyobb ellenállás hiányábanés a létező nyomasztó körülmények természetébenrejlett.A másik igen érdekes kérdés: a Rákóczyfelkelésvezetőire és nemzeti politikájok értékérevonatkozik. Ismeretes tény, hogy Thaly Kálmánerről a Rákóczy-korról a kötetek egész sorát írtameg s a Rákóczy-kultuszt szinte a kellő határontúl fokozta. Ez némi visszahatást idézett elő azontörténetíróknál, akik Rákóczy alakját, amint kellis, emberileg fogják fel s a történelmi érdekeletlenségsemleges világításában nézik.Ennek nyomát Acsádynál is látom (416. 1.),aki rámutat arra, hogy Rákóczy „inkább az elmélkedés,mint a tett, a harc embere volt”, amiannyit jelent, hogy nem volt alkalmas ilyen nagyszabásúháború vezetésére. Rámutat továbbá tisztikaránakjáratlanságára és fegyelmezetlen voltára.De hiszen ezt maga Rákóczy is oly sokszorbevallja Emlékirataiban. Itt csak azt kérdezem,miért lett egyszerre oly tárgyilagos Acsády, akieddig ezt a mértéket egyik felkelőnél, még Thö·kölynél sem alkalmazta? Talán csak nem azért,mivel II. Rákóczy Ferenc katholikus volt?Ennél azonban sokkal fontosabb az a vita,mely már 1882ben Thaly és Lánczy Gyula köztlefolyt, és a mely egyenesen a Rákóczyék nemzetipolitikájának az értékére vonatkozott.Lánczy: Széchenyi Pál s a magyar nemzetipolitika cimü pályanyertes értekezésében (Századok.1882. 273. 1.) a többi között párhuzamotvont a Lipót és Rákóczy közt közvetítő szerepetjátszott Széchenyi kalocsai érsek és Rákóczyékközött s ezt írta; „A felkelő tábortól, az érzelmipolitika önös szítóitól, a visszahozhatatlan múltak