Kritikai tanulmányok Acsády Ignácnak a Magyar Birodalom története ...

245jellemzi, nem dugva, nem amúgy mellékesen kellfelemlíteni, hanem azt az állapotok magyarázatábakell bevinni, hogy ne csak örökösen szidjuka németet, hanem, legalább a történetből, a sajáthibáinkat is tanuljuk már egyszer megismerni.Mindjárt máskép fog kinézni még ennek a korszaknaka története is!Különben a tényeknek ez az egyoldalú megítélésenálunk egészen divatos eljárás; a protestánsfelekezeti felfogás szája íze szerint való.Legújabban ugyanezt látom Takáts Sándorkülönben tanulságos cikkében: Kísérletek a magyarhaderő feloszlatására az 1671 -1702. években.(Századok 1904. 1-24 1.) Elbeszéli benne,hogy Lipót korában hogyan szaporították nálunka német haderőt. Ő az egészben magyarellenestörekvést lát, rám pedig adatai azt a benyomástgyakorolják, hogy mivel „a szegény végbeli vitézeinka modern hadi tudománynyal lépést nem tarthattak,”mivel „nagyobb szabású háborút magyarsereggel nem folytathattunk” s különben is ,,alegtöbb végházban a rend és fegyelem teljesenfelbomlott,” hogy akkor bizony – a Buda felszabadításaés a török kiűzése idején – azt abécsi udvart mégis csak talán inkább első sorbana katonai szempontok vezették a képzett némethaderő szaporításában, hogy kiverhesse az ellenséget,mint pusztán német ellenszenv.Ezen szükséges kitérés után vegyük felújból az elbeszélés fonalát, menjünk vissza a tv.széket tartó Szelepcsényihez. Míg Angyal Dávjdmint jó magyart mutatja be, aki „nagy ellenségevolt az abszoluta dominatiónak,” aki „nem szerettea németet, még a katholikust sem” (ThökölyI. 50-3 1.), addig Acsády, mint a németnek vakeszközét mutatja be rikító színben; elmondjajellemtelennek, akit a „katholikusok még jobban