Általános ismeretek

7. fejezet - A zöldségfélék talajigénye
Régóta ismert, hogy a zöldségfélék a talajok fizikai és kémiai tulajdonságaival szemben nagyobb igényt
támasztanak, mint pl. a mezőgazdasági növények. Ezt a termesztési gyakorlatban igen sokszor használt
megállapítást a köznyelv lerövidítette, és csak úgy említi, hogy a zöldségfélék a talaj iránt igényes növények. A
nagyon általánosnak tűnő fogalmat nehéz pontosan körülírni vagy számokban meghatározni, és helytelen a
mezőgazdasági növényekkel szembeállítani a következők miatt.
A zöldségfélék genetikailag nem alkotnak egységes csoportot, ebből bizonyos mértékig az is következik, hogy a
környezeti – ezen belül a talajjal szemben támasztott – igényük eltérő.
A gazdasági értelemben vett termés botanikailag lehet levél, szár, levélnyél, bogyó, gyökér, virágkezdemény
stb., amelyek kedvező fejlődéséhez eltérő környezeti (talaj-) viszonyok szükségesek (pl. a gyökérzöldségfélék
termesztéséhez mély rétegű, homogén talaj a jó, a levélzöldségfélék számára pedig sekélyebb, esetleg heterogén,
köves talaj is megfelel).
A termesztés módja és körülményei is módosíthatják a talajigényt. Hajtatásban előnyösebbek a gyorsan
melegedő talajok, a kései szabadföldi termesztésben viszont ennek nincs gyakorlati jelentősége. További példát
említve öntözetlen körülmények között a vizet jobban megtartó talajok a jók, ugyanennek öntözéssel – ha nem is
lényegtelen tulajdonság – kisebb a jelentősége.
Esetenként a termesztési cél is változtathatja a talajigényt, illetve a talajok megválasztását (pl. a friss
fogyasztásra kerülő sárgarépa jól nevelhető szerves anyagban gazdag, szerves trágyával bőségesen ellátott
talajban, de tárolásra az ilyen répa már kevésbé alkalmas, szövetállománya laza, gyorsabban romlik; hasonló
példát lehetne említeni a hagymával kapcsolatban, és a paradicsomon is kimutatható, hogy a talaj szerkezeti
tulajdonságai hatással vannak a bogyó beltartalmi értékeire).
Bizonyos értelemben a piaci és a gazdasági feltételek is befolyásolják a talajok megválasztását. Alacsony piaci
árak esetén csak ott szabad termeszteni, ahol kis ráfordítással is kedvező terméseredmények érhetők el, kedvező
árak mellett érdemes a gyengébb minőségű talajok javítására nagyobb összeget fordítani, bizonyos fajok
termesztésére alkalmassá tenni.
Nem helytálló az a megállapítás, hogy a zöldségnövények minden esetben jobb minőségű talajokat igényelnek.
A termesztett fajok egy része bizonyos esetekben szántóföldi, bizonyos esetekben kertészeti növényeknek
számít (pl. borsó, bab), tehát a talajok iránti igényük azonos.
Az elmondottakból adódik, hogy ha valamennyi zöldségfaj számára akarjuk meghatározni a talajigényt, az
nagyon általános lesz, az egy-egy zöldségfélére vonatkozó meghatározás pedig nem helytálló a többire.
A zöldségfélék termesztésére a szerves anyagban gazdag, középkötött (homokos vályog, vályogos homok),
megközelítően semleges kémhatású, gyorsan melegedő, jó vízmegtartó képességű, cserepesedésre nem
hajlamos, csekély sótartalmú, tápanyagokban gazdag, káros, mérgező anyagokat nem tartalmazó talajok a
legjobbak. Az ettől eltérő talajok általában kisebb-nagyobb mértékű terméscsökkenést vagy minőségromlást
idéznek elő.
Általában elmondható, hogy a zöldségfélék a talajok minőségével szemben igényesek, de vannak fajok, amelyek
az ettől eltérő, pl. valamivel gyengébb szerkezetű talajon is elfogadhatóan jó termést képesek adni. Ezeket a talaj
iránt kevésbé igényes zöldségfajoknak nevezzük. A talaj minőségének, szerkezetének, romlására számottevő
minőségromlással vagy terméscsökkenéssel reagáló zöldségféléket a talajok iránt nagyon igényes
zöldségfajoknak nevezzük.
A kertészeti kultúrák termesztésében még napjainkban is igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a
humusztartalomnak, ennek alapján ítélik jónak vagy rossznak a talajt.
Okai a következők:
– A szerves anyagok megkötik a tápanyagokat, esőzések után nem engedik azokat kimosódni a gyökérzónából,
viszont a növények számára könnyen felvehetők maradnak.
– Megőrzik a talaj nedvességtartalmát.
73
Created by XMLmind XSL-FO Converter.