Általános ismeretek

Burgonyafélék
A növényváltás tulajdonképpen a területkiválasztás utolsó – hangsúlyozott – pontja: paradicsom után ne
következzék paradicsom. Az ún. monokultúrás termesztésnek a következő veszélyei vannak:
a) egyoldalúan meríti ki a talaj felvehető tápanyagait;
b) gyökérváladékai úgy befolyásolják a gyökérzónában élő mikroorganizmusok összességét, számát, hogy a
tápanyagfelvétel nehezebbé válik;
c) a kórokozók és a kártevők olyan mértékben elszaporodhatnak, hogy az ellenük való védekezés nagyobb
ráfordítást igényel és kevésbé lesz eredményes.
A monokultúrás termesztésnek tulajdonítható terméskiesés 30–50%, ezért nem tanácsos 3–4 éven belül
paradicsomot vagy más Solanaceae családba tartozó fajt (burgonya, paprika) termeszteni ugyanazon a területen.
Az elővetemény helyes megválasztása termésnövelő tényező. Jó előveteménynek számítanak a hüvelyes
zöldségfajok, a rövid tenyészidejű káposztafélék, a gabonafélék. Ezek lehetővé teszik a talajmunkák időbeni
elvégzését, és gyommentesen marad utánuk a talaj. Emellett kiküszöbölik a monokultúrás termesztés említett
hátrányait is.
A nagyüzemekben a paradicsomot általában szántóföldi vetésszerkezetben termesztik, így a gabona
előveteményként való alkalmazása könnyen megoldható.
1.4.3. TÁPANYAGELLÁTÁS
A paradicsomtermesztés sikere szorosan összefügg a talaj tápanyagtartalmával. A megfelelő tápanyagszintet az
alap- és a kiegészítő trágyázással teremtik meg.
Alaptrágyázással a talaj termőképességének fenntartását és fokozását érjük el. A paradicsom alá
elengedhetetlen istállótrágyát a mélyszántáskor kell a talajba forgatni. Csak akkor érvényesül teljes egészében,
ha kiszórás után azonnal bedolgozzák.
A műtrágyák nagyobb részét ősszel, a szervestrágyázás során alaptrágyaként, a többit tavasszal kell a talajba
juttatni. E megosztás oka, hogy az alaptrágya a szántással elég mélyre kerül (20–30 cm). Ezt a réteget a palánták
gyökerei csak néhány hét alatt érik el.
A műtrágyák tavasszal kijuttatott hányadát a korai növekedés elősegítésére két részletben dolgozzák be: egy
részét az ültetés előtti porhanyításkor kultivátorral 10–15 cm mélyen, másik részét indító trágyaként a palánták
beiszapolására szolgáló vízzel.
Alaptrágyaként a következő mennyiségek javasolhatók (SOMOS, 1983): istállótrágya 14–17 t/ha, pétisó 5–700
kg/ha, szuperfoszfát 350–425 kg/ha, kálisó 140–170 kg/ha.
Az évenkénti rendszeres talajvizsgálattal nyomon követhető a talajok tápanyag-ellátottsága, kémhatása és egyéb
tulajdonságai. Ennek alapján állíthatók be az optimális tápanyagarányok műtrágyázással.
A leggyakrabban használt N:P:K arányok a következők: 1:2:1, 1:2:2, 1:3:1, 1:4:1. Az első kettő a könnyű,
homokos talajokon, az utóbbi kettő különböző vályogtalajokon ad jó eredményet (GOULD, 1983).
Ezek a javaslatok a tervezett termésátlagot figyelmen kívül hagyják. A gazdaságos műtrágyaadagok
megállapításának leglényegesebb módja a tervezett termésátlag segítségével történik. Ennek menete a következő
(HAMAR in: BALÁZS, 1985): megállapítjuk a terület tápanyag-ellátottsági szintjét, majd megbecsüljük a
reálisan elérhető termést, s ennek alapján kiszámíthatjuk a fajlagos műtrágyaigényt. Ez magában foglalja az 1 t
paradicsom által kivont tápanyagmennyiségeket. Pl. ha egy közepes nitrogén-, jó foszfor- és gyenge
káliumellátottságú vályogtalajon a tervezett termés 60 t/ha, akkor 150 kg N, 78 kg P, 372 kg K hatóanyagot
tartalmazó műtrágyamennyiségekre van szükség (37. táblázat).
37. táblázat - A paradicsom fajlagos műtrágyaigénye (hatóanyag, kg/t)
Tápelem,
A talaj tápanyag-ellátottsága
178
Created by XMLmind XSL-FO Converter.