Általános ismeretek

Hüvelyesek
A magtermesztés egyik legfontosabb művelete a szelekció. A munka célja a genetikai, illetve technikai
keveredésből adódó, nem fajtaazonos egyedek eltávolítása (negatív szelekció). Fő időszakai a virágzás és
terméskialakulás, valamint a biológiai érés szakasza.
Hazai körülményeink között a Phaseolus vulgaris fajhoz tartozó fajták öntermékenyülők. Néhány
karósbabtípuson – a Phaseolus coccineus és a Ph. vulgaris fajok kereszteződéséből eredően – néhány százalékos
idegentermékenyülés tapasztalható. A Ph. vulgaris faj kultivárjainak szaporításakor csak a technikai izoláció
indokolt (pl. út).
A vetőmagtermesztés hatósági ellenőrzésének formája a szántóföldi szemle, majd a laboratóriumi vizsgálat és
kitermelés. A szántóföldi szemle kiterjed a fajtaazonosság, az állomány, és a betegségek értékelésére.
A laboratóriumi vizsgálat – a fémzárolás után vett minták alapján – értékeli a tisztaságot, a fajtaazonosságot és a
csírázóképességét. A fajtakitermelés a megtermelt vetőmag biológiai értékének (fajtaazonosság) ellenőrzését
szolgálja.
Hazánk adottságai megfelelnek a babvetőmag-termesztés feltételeinek. A teljes gépesítettség (kivéve a
szelekciót és kézi magválogatást) további fejlesztése mellett a korszerű, nagy potenciális termőképességű, a
betegségekkel szemben ellenálló hazai nemesítésű fajtasor kialakítása jelenti a gyorsabb fejlődés feltételeit.
3. Lóbab
(Vicia faba L.)
3.1. A termesztés jelentősége
3.1.1. GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE
Kialakulásának helye egyes szerzők szerint Közép- és Nyugat-Ázsia, mások szerint Európa, pontosabban a
Földközi-tenger térsége. Valószínű azonban, hogy mind Európában, mind Ázsiában őshonos, és európai
centruma a mediterráneum, ázsiai központja pedig a földrész középső és nyugati része.
Amerika földfedezése előtt Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában széles körben termesztett babféle volt.
Később az amerikai kontinensről átkerült hüvelyesek fokozatosan visszaszorították.
A lóbab legrégebbi kultúrnövényeink egyike. Számos régészeti lelet igazolja, hogy termesztésének kezdete
nagyon régi, történeti korokra nyúlik vissza. YAMAGUCHI (1983) szerint már a kőkorszakban termesztett
növény volt. Magja ásatások során Svájc, Ausztria, Csehország, Szlovákia és hazánk területén bronzkori
leletekben is előfordult (SOMOS, 1984). A régi egyiptomiaknak, görögöknek és rómaiaknak is fontos tápláléka
volt.
Régebben főleg lisztet készítettek érett magjából. Újabban zöldségnövényként való felhasználása kerül egyre
jobban előtérbe. Éretlen, húsos termését és kifejtett zsenge magját széles körben fogyasztják a tőlünk nyugatra,
keletre és délre elterülő országokban, ahol a korai zöldborsóval egyidejűleg piacra kerülő friss zöldség.
Nálunk jelenleg nagy fehérjetartalmú takarmánynövényként termesztik, de a zöldségválaszték bővítése,
színesítése végett egyre határozottabban merül fel zöldségnövénykénti hasznosításának a gondolata (BALÁZS
és FILIUS, 1973; SOMOS, 1984).
Termesztésével elsősorban Dél- és Közép-Európában, a Földközi-tenger térségében és Közép-Ázsiában
foglalkoznak. Kelet-Európában is jól ismert és nagyobb mennyiségben fogyasztott, egyértelműen
zöldségfélének tartott növény. Jelentősebb területen Belorussziában, Ukrajnában és a kaukázusi
köztársaságokban foglalkoznak vele, de szórványosan mindenütt termesztik, ahol az éghajlat erre alkalmas.
A FAO (1984) adatai szerint (amelyek csak a szárazbab-termesztési adatokat tartalmazzák) a világtermelés 3,2
millió hektáron 4,0 millió tonna, amelynek nagy része – 1,85 millió hektáron 2,3 millió tonna – Ázsiából
származik. A világ legnagyobb termelő állama Kína.
A világtermésátlag 1,2 t/ha (szélső értékek: Argentína 9,0 t/ha, Brazília 0,24 t/ha).
356
Created by XMLmind XSL-FO Converter.