Általános ismeretek

Hüvelyesek
db/kg
Nedvességtartalom,
tömeg%
Csírázóképesség,
db%
14,0 14,0
90,0 80,0
2. Bokor- és karósbab
(Phaseolus vulgaris L.)
2.1. A termesztés jelentősége
A régészeti és flórakutatások a faj őshazájaként Mexikó és Guatemala 500–1800 m tengerszint feletti területeit
jelölik.
A 16. század közepén Amerikából Európába érkező babminták az akkor már ismert Vigna és Vicia
nemzetségekről kapták nevüket. A görögök faziolosz szavából alkotta LINNÉ a Phaseolus elnevezést. A 18.
században jelentek meg a fajták, ami a kultúra valódi európai meghonosodását és elterjedését mutatja (SOMOS,
1983). Feltehetően az 1800-as években kezdték zöldbabként is fogyasztani. Napjainkig fennmaradtak a
„kéthasznú” típusok (tájfajták), amelyek zöldbabként és száraz babként is fogyaszthatók. A századforduló táján
vált szét a zöld- és száraz bab típuskör. A nélkülözhetetlen aminosavak nagy része jelen van benne, így a
triptofán, a lizin, a cisztin és a hisztidin. A B 1-, B 2- és E-vitaminok mellett még az A-vitamin mennyisége
jelentős. Ezeken kívül kalciumot, foszfort, vasat, különféle ásványi anyagokat és rostot is tartalmaz.
A légszáraz mag 20–25% fehérjét, 50–55% szénhidrátot (ennek 4–7%-a cukor), 0,7–1% zsírt, 3–4%
hamualkotórészt tartalmaz.
A korai termesztés, a szakaszos vetések és a feldolgozó ipari termékek lehetővé teszik a folyamatos áruellátást.
Hazánkban az egy főre jutó zöldségfogyasztásnak csupán 5–7%-a a zöldbab. A zöldbab 60%-a frissen, 30%-a
konzervként és közel 10%-a gyorsfagyasztva kerül a fogyasztókhoz. Az arányok változtatása mellett a
mennyiség növelése jelentős feladat.
2.2. Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai
2.2.1. RENDSZERTANA
A közép-amerikai származási centrumban előkerült, csaknem 10 000 éves perui bableletek és a napjainkban
fellelhető helyi tájfajták és vad típusok nagy százaléka a Phaseolus vulgaris fajba sorolható (GENTRY, 1969).
A nagy alakgazdagságot mutató faj magában foglalja a bokor-, az indás és a kúszó (karós) típusokat, ezen belül
a zöld- és az étkezési szárazbab-alakköröket is.
A hazai babtermesztésben szereplő fajták néhány kivétellel szintén a vulgaris fajba sorolhatók. Kivételt képez
néhány színes magvú – és virágú – (főleg nem determinált) fajta és tájfajta, amelyek a Phaseolus coccineus L.
(tűzbab) fajba tartoznak. Ezek nagy szemű, általában színes magvú salátababok. A Phaseolus vulgaris és
coccineus fajok kereszteződéséből származó populációk is részt vettek egyes kultúrtípusok kialakulásában.
A szubtrópusi és trópusi területeken más Phaseolus fajok is szerepelnek a termesztésben. Leggyakoribbak a Ph.
lunatus (holdbab vagy limabab) és a Ph. acutifolius (keskeny levelű bab).
Az Európában, így hazánkban is legjelentősebb babfaj, a Phaseolus vulgaris a Fabaceae családba tartozik.
A növekedési típus alapján a fajták két csoportra (alakköre) oszthatók:
– Ph. v. var. nanus – bokorbabok,
– Ph. v. var communis – futóbabok.
2.2.2. NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE
344
Created by XMLmind XSL-FO Converter.