Általános ismeretek

Hüvelyesek
Gyökér. Erőteljes karógyökere, különösen az alsó harmadában, elágazó. Lazább talajokon az oldalgyökereken
1–2 mm átmérőjű gümők, nitrogéngyűjtő baktériumtelepek alakulnak ki.
Hajtásrendszere. Felálló vagy elfekvő, 20–60 cm magas bokrot alkot. A korai fajták elágazásai lényegében az
elsőrendű oldalhajtásokkal befejeződnek, a késeiek azonban másod-, illetve harmadrendű elágazásokat is
fejleszthetnek.
Levelei párosan összetettek, visszástojásdad levélkékkel. Lemezük felső része fényes, fonákuk szőrözött.
Virágai sárgák, 2–4-esével állók, levélhónaljiak, a pillangósokra jellemző virágfelépítéssel. A
megtermékenyítést követően hüvelykezdeményei a talajba fúródva fejlődnek ki.
Termés. Az érett hüvely szalmasárga, külső felülete hálósan bordázott, fajtától függően többé-kevésbé
befűződött. Belső fala nemezszerű, éréskor a magvakkal érintkező felületek barna foltosak.
A magvak száma termésenként 1–5 db. Héjszínük éretten a fajtára jellemző és a világos testszínűtől a
sötétibolyáig változhat.
4.2.2. ÉLETTANI JELLEMZÉSE
Fényigénye átlagon felüli. Az árnyékot még átmenetileg sem tűri. Fejlődése ilyen feltételek között lelassul.
Hőigénye szintén nagy. Hazai termesztési tapasztalatok szerint tenyészidőben (BRUDER, 1954) minimálisan
2500–3000 °C hőösszeget kíván. Maga a növény a fagypont körüli hőmérsékletet károsodás nélkül átvészeli, a
magvak csírázásához és a hüvelyek beéréséhez azonban legalább 12–14 °C szükséges.
Vízigénye a terméskötés idejéig viszonylag nagy. A hideg esők vagy túlöntözések azonban túlhűthetik a talajt,
és így kedvezőtlenül befolyásolják a csírázást, illetve a későbbiekben visszavetik a növényt fejlődésében
(átmeneti lombsárgulás).
A termésérés időszakában a túlzott talajnedvesség a hüvelyek beérése szempontjából kifejezetten előnytelen.
Tápanyagigénye különösen nagy, ezért a táperőben gazdag, semleges kémhatású, könnyű művelésű,
középkötött öntéstalajokon díszlik a legjobban. A sovány homok, valamint a rossz szerkezetű, kötött talaj
fejlődését hátráltatja.
4.3. Termesztett fajták, fajtakiválasztás
Alapvetően fontos a megfelelő fajta megválasztása. Éghajlati adottságaink között ugyanis kielégítő
terméseredményt csak a rövidebb tenyészidejű, felálló bokor alakú, ún. Valencia típusú változatoktól várhatunk.
Ezek hüvelymérete valamivel elmarad ugyan az elfekvő bokor alakú külföldi fajtákétól, de hő- és fényigényük
kisebb, korábbi betakaríthatóságuk pedig nagyobb termésbiztonságot jelent.
Éghajlati és időjárási viszonyaink figyelembevételével akklimatizált és így a hazai termesztés feltételeinek
legmegfelelőbb fajta a Kiszombori és a Makó I.
4.4. Szabadföldi termesztés
4.4.1. AZ ÉGHAJLATI ÉS A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA
Hazánk a földimogyoró-termesztés északi határán (43°) kívül, de annak közvetlen szomszédságában
helyezkedik el. Termesztési szempontból ezért az ország déli vidékei vehetők elsősorban számításba, ott is
kihasználva a kedvező helyi mikroklimatikus feltételeket.
Ebből a meggondolásból előnyben kell részesíteni a laza szerkezetű, könnyen felmelegedő talajokat, az
inszolációt fokozó déli fekvést és a fagyveszélyt mérséklő, enyhe ívelésű, lejtős terepet.
4.4.2. NÖVÉNYVÁLTÁS, TÁPANYAGELLÁTÁS
Helye a vetésforgóban lényegében megegyezik a többi hüvelyes zöldségfajéval.
361
Created by XMLmind XSL-FO Converter.