Általános ismeretek

Sóskafélék
2.3. Termesztett fajták
A hazai termesztésben fajtákat nem szoktunk megkülönböztetni, legtöbb helyen a piros levélnyelű, zöldesfehér
húsú fajtákat termesztik a kertekben. A külföldi szakirodalom alapvetően három fajtatípust említ:
– a zöld levélnyelű és zöldes húsú fajtákat,
– a piros levélnyelű és zöldes húsú fajtákat, valamint
– a piros levélnyelű és rózsaszín húsú fajtákat.
Általában a zöld termésű fajták többet teremnek, de a termésminőségük gyengébb, mint a vörös színűeké
(SOMOS, 1983).
2.4. Termesztése
Mint évelő növény, a vetésforgón kívüli szakaszba kerül. Általában 6–8 évig, de egyes fajták 10 évig is
eredményesen termeszthetők. A telepítés előtt 20 t/ha istállótrágyát, valamint a talajvizsgálattól függően 200–
300 kg nitrogén-, 400–500 kg foszfor- és 400–800 kg káliumműtrágyát kell a talajba művelni (EDELSTEIN,
1953). Ez azonban nem fedezi a növény teljes tápanyagigényét, nitrogénből 50–100 kg, foszforból 200–250 kg,
káliumból 400–500 kg műtrágya-kiegészítést igényel évente.
Szaporítása nagyüzemi körülmények között palántáról, kisüzemben, házikertben tőosztással lehetséges.
Palántanevelés. A magot április második felében hidegágyba, fűtetlen fólia alá vetjük. Abban az esetben, ha a
kelést követő negyedik héten a növényeket szétültetjük, a vetéstől a tűzdelésig 600–800 növény nevelhető fel
négyzetméterenként. Gyengébb csírázással számolva 1 m 2 -re 15 g magot vessünk. A vetéstől a kelésig általában
két hét telik el. A kelést megelőző napon a kikelt gyomokat perzselő hatású gyomirtóval lehet elpusztítani. Nem
igényel túl magas hőmérsékletet, a kelés után 12–15 °C-nál magasabb hőmérsékleten megnyúlik. Május végén,
június elején a palántákat szabadföldi ágyásokba tűzdeljük 10×15 vagy 15×15 cm-re. A szabadföldi ágyások
helyét úgy kell megválasztani, hogy a kitűzdelt növények hosszú időn keresztül, a következő év tavaszáig ott
maradnak. Ezért kerülni kell az olyan helyet, ahol a hólé, az esővíz összegyűlik. A szabadágy talaja humuszban
gazdag, meszes, nem árnyékos, öntözhető terület legyen.
A tűzdelést követően a palánták ápolása öntözésből, gyomlálásból és 2–3 alkalommal való tápoldatozásból áll.
Októberig a palánták annyira megerősödnek, hogy a téli fagy már nem tesz kárt bennük.
Végleges helyükre a következő év tavaszán ültetjük a palántákat, fajtától függően 1,5–2 m sortávolságra és 1–1,5
m tőtávolságra.
Egyszerűbb módja a rebarbara szaporításnak a tőosztás. Egy-egy elöregedett tőből 3–5 dugvány készíthető. A
tövet annyifelé vághatjuk szét, ahány hajtás, illetve hajtásrügy van rajta. A szétszedett tövet gödrökbe ültetjük,
ültetés után beöntözzük, majd földdel kicsit felkupacoljuk. A tőosztás végezhető ősszel is és tavasszal is, de az
őszi mindig eredményesebb.
A rebarbarát a telepítés utáni második évben, gyenge fejlődés esetén a harmadik évben kezdjük el szedni. Piaci
értékesítésre a 30–35 cm hosszú levélnyelek alkalmasak. Mindig a legfejlettebb alsó leveleket szedjük. A
levélnyeleket a tövük közelében megfogva egy csavarással törjük le, de úgy, hogy a levélhónaljban ülő rügyek
ne sérüljenek meg. Egy-egy szedés alkalmával egy tőről 3–4 levélnél többet ne szedjünk le, mert a növényt
visszaveti a fejlődésben. Kedvező környezeti feltételek között heti egy-két alkalommal szedhető a rebarbara. Az
utolsó szedésekre július végén kerül sor. Várható termésmennyiség a 4–5. évtől 40–60 t/ha. A legjobb áron a
legelső hetekben, áprilisban szedett termések értékesíthetők.
A levélnyeleket a szedés után lombtalanítjuk, majd kötegelés után végeit levágjuk. A piaci igényeknek
megfelelően vagy 1 kg-os, vagy 5 kg-os kötegeket készítünk.
525
Created by XMLmind XSL-FO Converter.