Általános ismeretek

Hüvelyesek
A gyökér. A főgyökérből erős oldalgyökerek ágaznak el, méretük a főgyökerével megegyező. A gyökereken 1–
4 mm-es rhizobiumgümők találhatók.
Hajtásrendszer. A növekedés alapján három fő típus különíthető el: determinált (bokor), ostoros és indás (nem
determinált). A bokortípus rövid szártagú hajtásokat fejleszt, 15–50 cm-es magasság fejlődik. Az ostoros típus a
bokortípustól a 10–40 cm-es indák alapján különíthető el. Az indás (nem determinált, karós) típusok hajtásainak
hossza 1–4 m lehet. A hajtások az óra járásával megegyező irányba csavarodva kapaszkodnak. A szár
keresztmetszete sokszögű.
Levélzet. A nagy, ovális sziklevelek fölött fejlődő primer levelek egyszerűek, lándzsa, szív vagy tojás alakúak.
A valódi lomblevelek szárnyasan összetettek, három levélkéből épülnek fel. A levélkék alakja, vállának és
vállöblének rajzolata fajtára jellemző. A hosszú, színi oldalán barázdált levélnyél duzzadt levélpárnával ízesül a
szárhoz. A levéllemezek színe a sötéttől a világoszöldig változik, a levélerek zöldek vagy színesek (antocián).
Virág. A pillangós szerkezetű virágok 2–10 virágból álló virágzatokban fejlődnek. A virág mérete 10–15 mm
között változik. A csészelevelek alatt két ülő, tojásdad levélke helyezkedik el. A csésze öt csészelevélből forrt
össze. A vitorla kerekded vagy széles elliptikus, az evezők a vitorla alatt, kétoldalt helyezkednek el,
aszimmetrikusak. A csésze a összenőtt két sziromlevélből fejlődik. A kilenc porzószál az alapi részen
porzócsövet alkot. A bibeszál felkunkorodó, a bibefej erősen szőrös. A párta rendszerint fehér, ritkábban
halványsárga, lila vagy rózsaszín. A virágok önbeporzóak. A kis gyakoriságú idegenbeporzás (0,5–5%)
kapcsolatot mutat a klimatikus tényezőkkel: a déli, melegebb klímájú területeken gyakorisága nő. Hazánkban a
Ph. vulgaris fajtáknál az öntermékenyülés gyakorlatilag 100%-os. Az idegentermékenyülés – egyik forrása a Ph.
coccineus faj – a fajhibrid eredetű tájfajtáknál (néhány szárazbab-típus) gyakori lehet.
Termés. A felső állású termésből fejlődő hüvelytermések alakja és mérete fajtára jellemző tulajdonság.
Hosszmérete 50–200 mm, átmérője 4–20 mm között változó. Keresztmetszete hasi-háti irányban befűzött, kerek
vagy ovális (lapos) lehet. A hüvely egyenes vagy hajlott, a zöldbabok színe sárga vagy zöld, az étkezési száraz
babok zöld alapszínűek, gyakran színes (lila) rajzolattal. A száraz hüvely színe általában szalmasárga, a
biológiai érettség idején a csúcstól a kocsány felé felhasadó.
A magok alakja és színe végtelen variációt képvisel. A legelterjedtebb formák: gömb, ovális, hengeres, lapos és
vese alakú. A köldök bemélyed, vagy a mag szélével egy szintben van, vagy kiemelkedik. A fehér és fekete
mellett a leggyakoribb szín a drapp, a barna, a bordó, a lila, de előfordulnak sárga, zöld és piros maghéjú típusok
is, és az említett színek különböző árnyalatai. A színek mellett öröklődő bélyeg a színek megoszlása a mag
felületén (egyszínű, tarka) és a foltok alakja, elhelyezkedése, valamint a köldök színe. A mag felülete fényes,
zsírfényű vagy matt lehet. Az ezermagtömeg 100–600 g intervallumban helyezkedik el. A hosszúság-,
szélesség- és vastagságméretek 5–15, 3–10 és 3–10 mm között változnak.
A maghéj alatt az embrió fő tömegét képező két sziklevél helyezkedik el, közrezárva a gyököcskét, a két
levélkezdeményt és a rügyecskét.
2.2.3. ÉLETTANI JELLEMZÉSE
Fényigény. Az évezredek folyamán a köztestermesztésben a támnövények fényvédelméhez szokott bab közepes
fényigényű. A levelek jellegzetes mozgással reagálnak a változó fényintenzitásra: a déli órákban az
összecsukódó levelek csökkentik a napsugarak beesési szögét, a levélfelületre jutó fény intenzitását. 10 000 lux
megvilágításon azonban már súlyos virágzás- és terméskötés-károsodás jelentkezik. A közepes fényigény teszi
lehetővé az őszi és a tavaszi hajtatás (váz nélküli fólia) elterjedését. A fény erőssége mellett jelentős tényező a
fény összetétele, valamint a nappal hosszúsága. Az infravörös sugarak (pl. őszi és tavaszi időszak) az indásodási
hajlamot növelik. A legújabb, genetikailag determinált típusok azonban közömbösek erre a spektrumra. A
világon elterjedt fajták három csoportba sorolhatók a megvilágítás időtartama alapján: 1. hosszúnappalos, 2.
rövidnappalos, 3. nappalközömbös. A csoportokhoz tartozó optimális megvilágítás: 1. 15–16 óra, 2. 11–12 óra,
3. 11–16 óra. A nagyüzemi termesztésben szereplő európai fajtákra a nappalközömbösség jellemző. Az eltérő,
nem megfelelő megvilágítási periódus a vegetatív növekedés túlsúlyát, a generatív fejlődés károsodását okozza.
Az ősi formának a rövidnappalosság tekinthető.
Hőigény. A bab melegigényes növény, kivételt képez a csírázás szakasza. A fajták egy része már 10 °C-on
(talajhőmérséklet) jól csírázik, az optimális hőmérséklet 15–20 °C. A teljes vegetációra vonatkoztatva
legkedvezőbb hőmérsékleti értékek 15–30 °C között helyezkednek el. A generatív szervek fejlődéséhez 20–25
°C szükséges. Az ennél magasabb hőmérséklet káros hatása csak növekvő talajnedvesség és páratartalom
mellett (pl. öntözés) ellensúlyozható. 35 °C fölött különösen a generatív fejlődés károsodik (terméselrúgás). A
345
Created by XMLmind XSL-FO Converter.