Általános ismeretek

Termesztéstechnikai munkák
– a talaj szervesanyag-gazdálkodására való hatás,
– a talaj tápanyag- és vízgazdálkodására való hatás.
A jó előveteménytől megkívánjuk, hogy időben lekerüljön a területről. Ezzel az alaptrágyázás és a talajművelő
munkák optimális elvégzését teszi lehetővé.
A növényi sorrend összeállításának fontos alapelve, hogy ugyanannak a kórokozónak vagy kártevőnek
gazdanövényei se időben, se térben ne kerüljenek közel egymáshoz. A növények csak annyi idő elteltével
kerülhetnek önmaguk után vagy más gazdanövények után (időbeli izoláció), amíg a kártevők és kórokozók
szaporítószervei elvesztik életképességüket. Ez az időtartam általában 4–6 év, de fonálféreg-fertőzés esetén
hosszabb is lehet.
A növények térbeli elhelyezésének alapelve, hogy a kártevők gazdanövényei az egymást követő években ne
kerüljenek a szomszédos táblára se (térbeli izoláció).
A kémiai növényvédelem tökéletesedésével a növényváltás növényvédelmi szerepe elvileg csökken, a kémiai
növényvédelem költségessége miatt azonban a gyakorlati termesztés nem mondhat le a növényváltással elérhető
eredményekről.
A gyomnövények elleni védekezésben a termesztett növényeknek az elgyomosodásra való hatását kell
figyelembe venni. Eszerint gyomirtó, gyomnevelő és gyomosító zöldségnövények különböztethetők meg.
Gyomirtók azok a növények, amelyeknek ápolása során talajműveléssel vagy gyomirtó vegyszerekkel
megtisztítjuk a területet a gyomoktól. A gyomnevelő növények gyér lombozatot fejlesztenek, közöttük a gyomok
jól fejlődnek és elszaporodnak. Gyomosító növénynek azt a zöldségnövényt nevezzük, amely magvait elhullatva
vagy a talajban maradt gyökérrészekből kihajtva (pl. torma) a következő évben gyomként szerepelnek. A
növényváltás tervezésekor e csoportok célszerű váltakoztatásáról gondoskodni kell.
A vegyszeres gyomirtás térhódításával új, a növényi sorrend meghatározásában fontos tényezőként jelentkezett
a tartós hatású, szuperszelektív gyomirtó szerek (triazinszármazékok) utóhatása. Az utóhatás megszűnéséig csak
a szernek ellenálló növényfaj termeszthető a vegyszerrel kezelt táblán.
Az önmaga után termesztésre való érzékenységet a gyakorlati termesztésben talajuntságnak nevezik. Okára
többféle magyarázat született (toxikus vegyületek felhalmozódása, mikrobiológiai károsodás, mikroelemhiány,
szerkezetromlás, fonálféreg-kártétel).
A talajuntság jelensége a zöldségtermesztésben is közismert. A több éven át ugyanazon a helyen, önmaguk után
termesztett zöldségnövények többségének fokozatos terméscsökkenése tapasztalható. Ezek a növények
ugyanarra a területre 4–5 év múlva kerülhetnek.
Más zöldségfajok (pl. csemegekukorica, meszes talajon a fejes káposzta) kevésbé érzékenyek az önmaguk utáni
termesztésre, ezek néhány évig önmaguk után is termeszthetők a terméskiesés veszélye nélkül.
A termesztett növények által talajba juttatott szerves anyagok mennyisége rendkívül változó. Egyes növények
lombtömeget (pl. fejes káposzta, zöldtrágyanövények), mások sok gyökeret (pl. lucerna) fejlesztenek, ami a
tenyészidő végén a talajba kerül. A zöldségnövények egy csoportjánál (hagymafélék, gyökérzöldségek) a
visszahagyott lomb és gyökér tömege jelentéktelen. Ezek a növénycsoportok a vetésforgóban váltva kövessék
egymást.
A szervesanyag-felhalmozó növények jó elővetemény-hatását pedig szervesanyag-igényes növényekkel kell
hasznosítani.
A termesztett növényeknek a talaj tápelemtartalmát kihasználó képességében rejlő jelentős különbségek
korábban nagy szerepet kaptak a növényi sorrend meghatározásában. A műtrágya-felhasználás napjainkra elért
magas szintje azonban minimálisra csökkenti ennek jelentőségét. Az a megállapítás, hogy a nitrogéngyűjtő,
pillangós virágú növényeket (borsó, bab), az általuk felhalmozott nitrogén hasznosítása céljából nitrogénigényes
növény kövesse a vetésforgóban, továbbra is fontos alapelvnek tekinthető.
A növényeknek a talaj vízgazdálkodására gyakorolt hatása az öntözetlen termesztésben meghatározó, öntözött
viszonyok között ennek nincs jelentősége.
109
Created by XMLmind XSL-FO Converter.