Általános ismeretek

Hüvelyesek
elhelyezkedő, 8×120–150 mm-es, szálka- és membránmentes, lassan szemesedő hüvelyek; 10 t fölötti
termés/ha; betegségekkel szembeni rezisztencia (VELICH, 1982).
Külön csoportot képeznek a kifejtő- és salátababok. Erre főleg a karósbabok között találunk értékes típusokat;
egy részük (óriás saláta) a Phaseolus coccineus fajba sorolható.
Az étkezési szárazbabok két nagy csoportra oszthatók: fehér és színes fajták. A fehér csoporton belül az
ezermagtömeg alapján három alcsoport különíthető el: 150–200 g (gyöngy), 200–350 g (közép), 350–500 g
(nagy). A fajtaválasztást a felhasználási cél és ízlés befolyásolja. Értékesek a tarka (fürj) típusok,
termőképességben azonban lemaradnak a fehér fajtákkal szemben.
Az említett gyakorlati csoportosítást követve a 104. táblázat tartalmazza a legnagyobb volumenű, termesztett
fajták adatait. Ezek mellett kiegészítőként a következő zöldbabfajták szerepelnek hazánkban:
– Sárga hüvelyűek: Bodor (NL), Echo (NL), Goldiroy (NL), Minidor (NL), Messidor (NL), Semidor (NL).
– Zöld hüvelyűek: Linera (NL), Espada (NL), Mutin (USA), Mercure (NL), Sonare (NL), Sirály (H).
2.4. Szántóföldi termesztés
2.4.1. AZ ÉGHAJLAT ÉS A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA
A babtermesztő körzetek földrajzi megoszlásában napjainkban már nem az éghajlati és talajadottságok szerepe
érvényesül. Az új hazai és külföldi fajták általános alkalmazkodóképessége nagyobb, mint az ősi tájfajtáké, így
szélesebb az elterjedésük.
A nagyüzemi babtermesztésben tapasztalható jelenség mellett az étkezési száraz babok (tájfajták) még
napjainkban is jellemző házikerti, kisüzemi termelése lehetővé teszi a babtermesztésre alkalmas körzetek
feltérképezését. Ilyen megyék: Győr-Sopron, Vas, Zala, Fejér, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés. A
körzetek kialakulásában a csapadékviszonyok mellett a talajadottságok is szerepet játszottak. Az eredményes
babtermesztés feltétele a jó talajszerkezet, a megfelelő humusztartalom és pH. A laza szerkezetű homokos
vályog vagy barna homoktalajok alkalmasak, az erősen kötött, agyagos, levegőtlen talajok nem megfelelőek. A
laza homoktalajokon csak szélvédelem és rendszeres öntözés esetén érdemes babtermesztéssel foglalkozni. A
genetikus talajosztályozás hat szántóföldi termőhelycsoportja közül csak kettő alkalmas az intenzív nagyüzemi
termesztésre: a csernozjom talajok (I.) és a barna erdőtalajok (II.). A kötött réti talajok (III.) és a laza talajok
(IV.) csak nagyobb ráfordítással alkalmazhatók (VELICH–CSIZMADIA, 1985).
A magas termésszintek eléréséhez alapvető feltétel a megfelelő, legalább 2%-os humusztartalom. A bab a
közömbös vagy enyhén savanyú kémhatású talajokat kedveli (6,7–7 pH).
A nagyüzemi táblák kijelölésének alapfeltétele a talaj adottságai mellett az öntözhetőség, különösen a szakaszos
vetések alkalmazása esetén.
A terület domborzati viszonyainak a vegyszeres gyomirtás, az öntözés és a betakarítás szempontjából van
jelentősége. A terület lejtése ne haladja meg a 2–3%-ot.
2.4.2. A NÖVÉNYVÁLTÁS JELENTŐSÉGE
A helyes rendszer a szermaradványok, a talaj kémhatásának, tápanyagtartalmának, szerkezetének, a kórokozók
és kártevők mennyiségének és összetételének előnyös megváltoztatásán alapszik.
A kóros szermaradványok főleg a kukorica vegyszeres gyomirtásából származnak, így a kukorica rossz
előveteménye a babnak. A cukorrépa és a burgonya a talajszerkezet megzavarásával (betakarításkor) hat károsan
a következő évi babkultúrára. A bab elővetemény a baktériumos és gombás betegségek felhalmozódásával jelent
veszélyt; három éven belül nem ajánlatos ugyanazon a területen vetni.
Elővetemény szempontjából legkedvezőbbek az istállótrágyázott kapás kultúrák és a gabonafélék, sikerrel
termeszthető a paradicsom, a paprika és a kabakosok után is. Előnyösen társíthatók sok zöldségnövénnyel.
Rövid tenyészideje miatt a fővetésű zöldbab után ugyanabban az évben termeszthetők a levélzöldségek és a
káposztafélék.
349
Created by XMLmind XSL-FO Converter.